Vágólapra másolva!
Sajátos ötlettel próbál meggazdagodni egy norvég fociszurkoló, aki a liverpooliaknak szánt manchesteri wc-papírokat kezdett gyártani, ugyanakkor a másik oldalt is ki akarja szolgálni.

"A Manchester United a riválisunk, emiatt szerettük volna lehetővé tenni az embereknek, hogy a United logójával törölhessék ki a feneküket" - idézte a Nordlys.no Frank Bjortjonnlit, aki a haverjával kezdett bele a vállalkozásba.

A két norvég Liverpool-szurkoló előbb egy közvélemény-kutatással felmérte, hogy van-e igény az ötletére, majd sikerült találniuk Kínában egy gyárat, mely vállalta, hogy legyártja a speciális wc-papírokat.

A történet ezzel nem ért véget, bár így is rengeteg megrendelésük van, hosszabb távon a manchesteri szurkolókat is megpróbálják kiszolgálni. "A Liverpool címerével is gyártottunk tekercseket, de ezt még nem kezdtük el reklámozni, mert igen vegyes érzéseink vannak tőle."