Vágólapra másolva!
Ripityára törik, mókából rohadó heringgel pakolják tele, vagy egyszerűen csak megfeledkeznek róla, és sorsára hagyják egy vasútállomás mellett. Sok sztárfocista nem bánik kesztyűs kézzel a luxusautójával, a futballhírekben szinte minden hétre jut közlekedési baleset vagy valamilyen extrém autós kaland. 

Dzsudzsák Balázsnak nincs szerencséje a luxuskocsikkal. A Dinamo Moszkva légiósa vasárnap az M3-ason kicsúszott, és összetörte a két nappal korábban vásárolt Lamborghinijét, tavaly decemberben pedig a Porschéjával hajtott bele egy másik autóba Budapesten. A válogatott szélső mindkét esetben sértetlenül megúszta, nem úgy 2006-ban, amikor egy árokba borulás után kéztöréssel és agyrázkódással került kórházba.

Forrás: MTI/Lakatos Péter
Dzsudzsák Lamborghinije

Baleseteivel Dzsudzsák igen prominens társaságba került, hiszen szinte hetente érkezik hír arról, hogy valamelyik híres futballklub játékosa taccsra tesz egy luxusautót, vagy kalandba keveredik az autójával.

A Barcelona csatára, Alexis Sanchez például múlt csütörtökön törte ripityára az Audiját, majd a roncsot maga mögött hagyva hazavitetette magát egy csapattársával, a rendőrségnek nem szólt, ők keresték fel a lakásán. A Real Madridnál sem mennek át a szomszéd öltözőbe néhány autós sztoriért, Karim Benzema például 2009-ben egy Lamborghinit és Audit is eldobott egy hónapon belül, idén pedig a börtönbüntetés is a feje fölött lógott, miután februárban 216 km/órával száguldozott egy olyan úton, ahol 100 a sebességhatár. Marcelónak sincs már jogosítványa, miután márciusban lekapcsolták, igaz, már az akkori jogsija is érvénytelen volt a sok büntetőponttól. Ugyancsak lazára vette a figurát Royston Drenthe, a Real korábbi játékosa, akit a barátja filmezett le, amint sört kortyolgatva élvezi az életet egy fehér Ferrari volánja mögött. Cristiano Ronaldo is szereti a Ferrarikat, az egyik mégis csúnyán végezte, amikor az aranylabdás támadó 2009-ben, még a Manchester United játékosaként edzésre igyekezve a korlátnak csapta, és totálkárosra törte egy alagútban.


http://www.youtube.com/embed/fJXt7-l4R40

Mourinho a Chelsea-nél sem nyugodhat meg, David Luiz még a pályán is megmutatta, hogy szeret négy keréken menőzni

Pedig a MU legendás edzője, a nemrégiben visszavonult Alex Ferguson szinte irtózott a hivalkodó külsőségektől, és mindent el is követett, hogy a játékosai életében is háttérbe szorítsa ezeket, a 23 éven aluli focistáknak például megtiltotta, a klub szponzora által felajánlott sportkocsikat használják. Igyekezete azonban nem mindig vezetett eredményre, februárban például Nani és az ő Bentleyje egy kereszteződésben ütközött össze egy rendőrautóval, Andersont pedig három éve eszméletlenül húzták ki a lángoló Audijából, nem sokkal azelőtt, hogy a kocsi felrobbant, miután egy kerítésen keresztül a mezőre repült egy átbulizott éjszaka reggelén. Louis Saha már elhagyta a MU-t, amikor összetört egy Ferrarit, a klubcsúcsot pedig Wayne Rooney tartja, aki négy különböző márkájú kocsit zúzott le.

Andrij Sevcsenko 2009-ben törte össze a Porschéját Kijev belvárosában, Jonathan Legear, a Terek Groznij középpályása pedig egy belga kisvárosban rontott be az övével benzinkút üvegajtóján, egészen a kasszáig sodródva. Lukas Podolski két éve, Ian Wright pedig 2007-ben úszott meg sértetlenül egy csattanást, de többen nem voltak ilyen szerencsések, az utóbbi években autóbalesetben vesztette életét Cate, a Sao Paulo és a Sampdoria egykori csatára, Gajda István, a Ferencváros volt támadója, a sarkazós tizenegyesről elhíresült Diab Awana. Az iráni focilegenda Ali Daei hosszabb kórházi kezelésre szorult a karambolja után, a volt válogatott védő Bodnár László egy kerékpárost gázolt halálra négy éve, a Manchester City fiatal védője, Courtney Meppen-Walters pedig két ember halálát okozta tavaly decemberben, amikor a sebességhatárt kétszeresen átlépve karambolozott a Mercedesével.

http://www.youtube.com/embed/q2OxJprpNHI

Kinek mije van?

A Citynél egyébként is gyorsan fogytak idén a jogosítványok, Samir Nasriét és Carlos Tévezét is elvették a gyakori kihágások miatt, utóbbit közmunkára is ítélték, mert engedély nélkül vezetett.

Természetesen a labdarúgás legnagyobb botrányhősének, Mario Balotellinek is volt már két közúti balesete, ő azonban más autós sztorikkal is fel tudta hívni magára figyelmet. Bár a Manchester Citynél névre szóló parkolóhelye volt az edzőközpontban, ő ezt rendszerint nem használta, inkább a klubház előtt állt meg a Bentleyjével, és több mint 11 ezer eurónyi parkolási bírságot halmozott fel.

Sanyarúbb sorsa volt a Maseratijának, amelyet 2011-ben előbb feszítővassal zúztak szét ismeretlen tettesek, majd a csapattársak gondolták jó viccnek, hogy Balotelli kéthetes külföldi útja előtt heringekkel pakolják tele a kocsit, a hazaérkező futballistát így rohadó és kukacoktól hemzsegő haltetemek bűze várta.


Új korában így nézett ki a sokat megélt Maserati GranCabrio

Később aztán a Bentley sem úszta meg, idén januárban egy Manchester United-szurkoló a klub indulóját énekelve vizelte le több mint 55 millió forintos autót egy indiai étterem mellett, ahol a sztár a barátaival vacsorázott. Az esetet egy járókelő meg is örökítette, a Sun pedig nem habozott lehozni a képet.

Persze a számtalan történet között akad olyan is, amikor egy focista rongálja meg valaki másnak az autóját, 2011 decemberében a Sunderland két játékosát, Nicklas Bendtnert és Lee Cattermole-t vették őrizetbe, mert a rivális Newcastle United stadionjánál randalíroztak. Bendtner korábban a saját Aston Martinját is totálkárosra törte. Pár héttel ezelőtt a Stoke City csatára, Kenwyne Jones vette rossz néven, hogy társai egy disznófejet tettek a helyére az öltözőben, a trinidadi légiós mérgében betörte a poént kiötlő Glenn Whelan autójának szélvédőjét.

Zlatan Ibrahimovic sem finomkodott, amikor a Milan edzőtábora előtt az út közepén állva próbálta szóra bírni egy riporternő. Ahogy a pályán, úgy itt sem lehetett Ibrát feltartóztatni, a visszapillantó tükör állítólag megsebesítette nő a kezét, és ezért orvosi ellátásban részesült.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=edZQkEhzyR8jeE5P


Igaz, még mindig jobban járt, mint az a nő, akinek tisztázatlan körülmények között átlőtték a kezét Adriano autójában, bár a brazil focista a sérült állításával szemben tagadta, hogy ő húzta meg a ravaszt.

Bár lőfegyvert nem használt, mégis rablótámadással vádolta meg a liége-i ügyészség Christian Bentekét. A belga válogatott csatárnak előbb eladtak egy lopott autót, majd amikor ez kiderült, a barátaival felkereste az autókereskedőt, akit úgy megvertek, hogy kórházba kellett vinni, majd a kereskedő autójával elhagyták a helyszínt.

Persze azért általában inkább a focistáktól lopják az autókat, legutóbb talán Paul Scholes faragott rá, hogy járó motorral hagyta a háza előtt a Chevrolet Captiváját, amíg visszaugrott valamiért a lakásba, Samuel Eto'o Milánóban ellopott Bentleyét pedig Röszkénél kapcsolták le a határőrök 2010-ben. Az két ukrán férfi ugyan valamennyi azonosítót kicserélte a kocsiban, féktárcsákon és a bőrüléseken díszelgő "Eto'o 9" feliratra azonban nem volt gondja.

Forrás: MTI

Más focistának fel sem tűnik, ha eltűnik egy vagyont érő autó, Jermaine Pennant például Zaragoza vasútállomásának parkolójában hagyta egy hónapig a Porschéját, mert elfelejtette, hogy van neki egy ilyen. Később döbbenten szembesült az óriási parkolási bírsággal, és váltig bizonygatta, hogy nincs is ilyen autója, de a személyre szabott rendszám egyértelműen bizonyította, hogy de bizony van. A játékos végül beletörődött a tényekbe, és megkérte egyik barátját, hogy vigye a kocsit spanyolországi villájához. Ez nem okozott különösebb nehézséget, mivel Pennant még a kulcsot is a kocsiban hagyta.

A legnagyobb sztárok között is vannak olyanok, akik nem tulajdonítanak túlzott jelentőséget a méregdrága játékszereiknek. David Beckham például tavaly ébredt rá, hogy évek óta a család angliai birtokán porosodik öt luxusautója használatlanul, így akár meg is válhatna tőlük, Lionel Messi pedig nem ismerte fel a saját kocsiját egy csapattársakkal elköltött vacsora után.

http://www.youtube.com/v/Xye66kCLuZk?version=3&hl=hu_HU


A kivételes anyagi helyzetben persze a nagyvonalúság is megnyilvánulhat. 2008-ban a Birmingham City játékosa, Olivier Kapo elfeledkezett arról a hagyományról, a felnőttcsapat tagjai egy pár focicipővel ajándékozzák meg a csukájukat kipucoló ifistákat, ám hogy ezt jóvá tegye, a 17 éves James McPike kezébe nyomta a vadonatúj Mercedese slusszkulcsát, és még az autó biztosítását is kifizette helyette.

http://videa.hu/player?v=gBeXxyZ6DXSqPdde

Végezetül Antione Griezmann autózos gólöröme 2010-ből