Vágólapra másolva!
Az élvonalba feljutott Puskás Akadémia labdarúgócsapata júliusban Sopronban barátságos felkészülési mérkőzést játszik a Gera Zoltánt is foglalkoztató West Bromwich Albionnal.

Az angol klub honlapján olvasható csütörtöki közleményben az áll, hogy a gárda nyolcnapos ausztriai edzőtáborban vesz részt, s előbb július 18-án Huszti Szabolcs együttesével, a német Hannoverrel, majd négy nappal később a felcsúti csapattal találkozik.

"A Puskás Akadémia Magyarország egyik feltörekvő alakulata, s nagyon örülünk annak, hogy elfogadták a felkérésünket" - nyilatkozta Richard Garlick, a West Bromwich sportigazgatója.

Az Albion a múlt vasárnap zárult szezonban a nyolcadik helyen zárt a Premier League-ben, sorozatban negyedik első osztályú szezonjára készül.