Vágólapra másolva!
Előfordulhat, hogy a stadionépítkezés jelentős csúszása miatt a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elveszi Sao Paulótól a jövő évi világbajnokság hat mérkőzésének rendezési jogát.

Jerome Valcke FIFA-főtikár leszögezte, hogy nem tűrnek további késlekedést, egyúttal utalt rá, a jegyértékesítés augusztus elsejei rajtjáig van módjuk helyszínváltoztatásra. Ugyanakkor azt is hangsúlyozva, hogy mindez nem fenyegetés.

A FIFA többszöri módosítás után decemberre szerette volna készen látni a Sao Pauló-i Itaquerao stadiont, a szakemberek szerint azonban csak februárban tudják átadni a létesítményt, amely hat vb-meccsnek, köztük a nyitó összecsapásnak adna otthont.

A vb főpróbáját, az idén június 15. és 30. között sorra kerülő Konföderációs Kupát hat helyszínen rendezik. A Brazíliavárosban, Rio de Janeiróban, Recifében, Belo Horizontében, Fortalezában és Salvadorban a stadionok az előzetes határidőknél később, de még időben elkészültek.

A 2014-es vb mérkőzéseinek a tervek szerint Rio de Janeiro, Sao Paulo, Brazíliaváros, Belo Horizonte, Porto Alegre, Salvador, Cuiabá, Curitiba, Fortaleza, Manaus, Natal és Recife ad majd otthont.