Vágólapra másolva!
A Barcelona a karnyújtásnyira lévő spanyol bajnoki cím ellenére lejtőre került. A hanyatlásnak már korábban is voltak jelei, a Bayern elleni 0-7-tel pedig világossá váltak a problémák. A csapat túlhajszolt - és kóros Messi-függőségben szenved, Tito Vilanova edző talán mégsem taktikai géniusz, a felesleges szócsaták és Guardiola becsmérlése pedig alighanem csak ront a helyzeten. A játékosok már jelezték, hogy változásokat akarnak, a klub elnöke viszont nem érti őket.

Vasárnap, négy körrel a spanyol bajnokság vége előtt akár már bajnokként léphet pályára a Barcelona. A Real Madrid és az Atlético Madrid a május 17-ei spanyol kupadöntő miatt előrehozza a bajnokiját, és ha a Real szerdán nem nyer a Málaga ellen, bonthatják a pezsgőt Katalóniában. Ha győz, akkor sincs gond, a Barca ünnepelhet vasárnap, ha hozza a saját meccsét.

Nagy buli azonban biztosan nem lesz Barcelonában. A Real-Málaga idején Tito Vilanova, a Barca rákbetegséggel küzdő edzője New Yorkban lesz, ahol elvégzik rajta az év eleji sikeres kezelés utóvizsgálatait, igaz, vasárnapra visszatér. Mivel a Real hosszú bukdácsolással nyitotta a szezont, a Barca bajnoki címe semmiféle meglepetést nem jelent majd senkinek, inkább csak enyhítheti az elmúlt hónapokban szerzett sebek kínzó fájdalmát.

Így múlik el a Barca dicsősége

A Barcelona mindjárt az idény elején, még augusztusban elbukta a spanyol szuperkupát a Real Madriddal szemben, majd következett egy hosszú bajnoki menetelés, amely sokáig feledtette a csapat körüli gondokat, noha több győzelmet is csak az utolsó percekben sikerült kicsikarni, illetve egyre jobban előtérbe került a Messi-függőség.

Forrás: AFP/Quique Garcia

Egy ilyen kaliberű csapat számára a Bajnokok Ligája csoportköre nem jelenthet gondot, ám a Celtic elleni vereség, illetve a Benfica elleni hazai 0-0 elcsúfította az összképet. Így érkeztünk el a februárhoz, amikor közel fél évtized után először nem csupán rosszul játszott a csapat, de egyenesen széthullott. Először kikapott a Milantól a BL-nyolcaddöntőben, aztán a Real kiejtette a spanyol kupából, majd erősen tartalékos csapattal, közepesen motiváltan is verte a Bernabéuban rendezett bajnokin. Vilanovát ekkor kezelték New Yorkban, helyettese, Jordi Roura pedig látványosan inkompetensnek bizonyult, néhány meccs után már rá sem lehetett ismerni a csapatra, a játékosok sem rejtettek véka alá, hogy Vilanova mennyire hiányzik.

A Milan elleni BL-visszavágóra még összeszedték magukat, majd visszatért a lábadozó mester, aki stabilizálta a játékot, de a Paris Saint-Germaint így is csak két döntetlennel, idegenben lőtt több góllal ejtették ki a BL-ből. Ekkor már Vilanova is nyíltan elismerte, Messi nélkül nem megy a csapatnak.

Együtt mennyi?

A négyszeres aranylabdás argentint messiásként várnák bármely csapatnál, ám a Barcánál többszörösen visszaütött, hogy minden rá épül: nem minden társa viseli könnyen ezt a helyzetet - David Villával már az előző szezonban több szóváltása is volt Messinek meccs közben -, és taktikailag sem feltétlenül nyerő központosítani a csapatot. A Bayern München elleni két elődöntőben láthattuk, mi történik, ha Messinek nem megy, vagy épp nem léphet pályára: a Barca esélytelenül, vérszegény játékkal, 7-0-s összesítéssel esett ki.

Messi vs. David Villa:

http://www.youtube.com/embed/dO3qdR_ZH3g?rel=0


Gerard Piqué a Messi jelentette óriási pluszönbizalomról beszélt a Bayern elleni visszavágó előtt, de egyes játékosokra akár nyomasztóan is hathatott az argentin zsenije, erről két barcelonai vicc is tanúskodik. (Az elsőt a Sport.es című újság egyik fórumozója írta, a másodikat egy spanyol focit elemző blogger.) Iniesta és Xavi bulizni megy, felszednek egy-egy nőt, felviszik őket lakásra. Az egyik bort önt, a másik zenét tesz fel, a nők pedig zuhanyozni mennek. Fürdés után ott találják a szobában Messit is, mire Xavi magyarázkodni kezd: "Sajnálom, nekünk nélküle nem megy!"

Egy férfinak három heréje van, elmegy orvoshoz, aki nem tud rajta segíteni, de ajánl egy pszichológust. "Nincs miért aggódnia, sőt inkább különlegesnek érezheti magát" - mondja a pszichológus. A férfi büszke lesz, szeretne dicsekedni, és szerencséjére pár nap múlva egy buszra száll Messivel. Oda is megy hozzá, és elújságolja: "Leo, tudod, hogy kettőnknek együtt öt van?" Mire Messi sajnálkozva visszanéz: "Miért, neked csak egy van?"

Villa viszont egy alkalommal teljesen komolyan azt mondta: "Ha majd egyszer látok egy képet Messiről, és én is ott leszek mellette, akkor elmondhatom: együtt futballoztam vele". Tényleg beszédes tény, hogy Messi immár negyedik éve egyre nagyobb szeletet hasít ki magának a Barcelona gólterméséből.

A Barcelona és Messi góljai

2012/13-as idény: 148 Barcelona gól / 58 Messi gól (az összes gól 39,2 százalékát Messi lőtte)
2011/12: 190 / 73 (38,4%)
2010/11: 147 / 53 (36%)
2009/10: 135 / 47 (34%)


Messi szerepe a mostani idényben ezek alapján még meghatározóbb, mint az előző háromban, pedig több meccset is kihagyott, vagy a kispadon kezdett a combsérülése miatt. A Bayern elleni párbajban a lehető legrosszabban taktikáztak vele: a müncheni első meccset végigjátszotta, noha még nem épült fel teljesen, ezért csak árnyéka volt önmagának, a visszavágón ellenben - mikor 0-4-ről indulva már csak egyedül ő adhatott volna reményt -, végig a kispadon kuporgott.

Hiába raktak ki a hazai drukkerek egy hatalmas Orgull (büszkeség) feliratot a meccs előtt, az argentin híján megszégyenültek a pályán lévők, akiknek egy másodpercnyi esélyük sem volt ledolgozni a hátrányukat.

Széthajtott sztárok

Bár Messi góltermése valóban káprázatos, felmerül, miért kell minden egyes spanyol bajnokin játszania, olyan meccseken, melyeket nélküle is jó eséllyel megoldanának a többiek. A sérülés csak a jéghegy csúcsa, az argentin klasszis teljesítménye amúgy is visszaesett az idény végére, ahogy az az előző szezonban is történt, amikor a Chelsea elleni elődöntőben hiányzott az extra. Ráadásul lábadozása közben sem pihenhetett nyugodtan, be-beállt bajnokikon, de szükség volt rá a PSG elleni BL-negyeddöntőben, illetve a Bayern elleni odavágón is.

Forrás: AFP/Lluis Gene
Mire menne Messi nélkül Vilanova?

Fáradtnak tűnt a többi játékos is, képtelenek voltak a folyamatos nyomásgyakorlásra, a villámgyors labdaszerzésekre, ami naggyá tette őket az elmúlt években - elemezte Ben Hayward a Goal.com-on. Vélhetően a minimális pihenéssel töltött, legmagasabb szinten végigjátszott évek vezettek a csapatot sújtó sérüléshullámhoz is, ami elsősorban az amúgy is viszonylag gyengébb védelmet érintette. Carles Puyol és Javier Mascherano nélkül a Bayern ellen nyújtott produkció időnként egy erős középcsapat szintjét sem ütötte meg - miközben Mascherano még a Córdoba és az Alavés elleni két-két kupameccset is végigjátszotta a télen. Bartra alig kapott bizalmat év közben, hogy a legnagyobb feladat előtt megmagyarázhatatlanul bedobják a mélyvízbe, ráadásul Alex Song is csak kényszermegoldást jelentett a védelemben.

Javi Martínez talán megoldhatta volna a gondokat, de ő épp a Bayernben játszott. A baszk középpályás védőként is remekelt a Bilbaóban az előző szezonban, szívesen igazolt volna a Barcába, csakhogy a katalánok túl drágának találták 40 millió euróért. Az idén nyáron biztosan venni kell egy klasszis belső védőt, kérdés, mennyiért találnak.

A Barcelona hanyatlása számokban

22,2: A legutóbbi kilenc Bajnokok Ligája-meccséből mindössze kettőt nyert meg a Barca, ami 22,2 százaléknak felel meg.

13: Ennyi meccsen rendre kapott gólt a január 10-ei, Córdoba elleni kupameccs és a március 9-ei, Depor elleni bajnoki közt.

12,5: A Real Madrid elleni legutóbbi nyolc meccsből csak egyet nyert a Barca, ez 12,5 százalék.

8: Ennyi játékost próbált ki középső védőként Vilanova ebben az idényben (Abidal, Adriano, Bartra, Busquets, Mascherano, Piqué, Puyol, Song).

8: Ennyiszer kapott ki a csapat a szezonban. A Real Madrid háromszor, a Bayern kétszer győzte le, a Celtic, a Real Sociedad és a Milan egyszer-egyszer.

1: Ennyi trófeát az idén is szerez a csapat, visszaveszi a bajnoki címet a Realtól.




Messi híján hasonló rendezetlenséget mutatott a támadósor is, Alexis Sánchez és David Villa sem tudott felnőni a feladathoz a nagyobb meccseken, Cesc Fabregas sem illeszkedett vissza igazán, az ígéretes Cristian Tello egy percet sem kapott a Bayern ellen, de jellemző az is, hogy Pedrónak jobban ment a játék a spanyol válogatottban, ahol az utolsó nyolc meccsén tíz gólt lőtt, közte a franciák elleni vb-selejtezőt eldöntő találatot Párizsban, míg a Barcában huszonöt bajnokiján mindössze ötig jutott.

Forrás: AFP/QuiQue Garcia
A büszkeség üzenete nem segített a Bayern ellen

Guardiola idején sokan méltatták Vilanovát mint a reflektorfényben lévő edzőnek súgó taktikai géniuszt. Senki nem tudta pontosan, a sikerek mekkora részét köszönheti a csapat Guardiolának, illetve Vilanovának. Nem egész egy, Guardiola nélküli év után viszont kétségtelennek tűnik, hogy Vilanova nem érhet a nyomába. Guardiola már az első évében triplázott, a Barca első spanyol együttesként megnyerte a BL-t, a bajnokságot és a kupát is. Vilanova csapata a változatlanul erős kerettel botladozni kezdett, Messi nélkül átlagossá vált, és míg Guardiolának mindig volt B terve, Vilanova a Bayern München elleni első meccsen a 83. percben, 0-3-nál cserélt először.

Áskálódás a székházban

Ehhez képest meglepő, hamis és feleslegesen gonoszkodó az a megjegyzés, amit Toni Freixa, a Barca szóvivője tett két hete: "Tito minden összehasonlításban jobb Guardiolánál." Ma már, a 0-7-es sokk után még arrogánsabbnak hat ez a kijelentés, elvégre Guardiola 247 meccse alatt egyszer sem kaptak ki két gólnál többel a katalánok - jegyzi meg Hayward.

Egyéb, fentről érkező megjegyzések is arra utalnak, a klub vezetői nem a helyes úton járnak. Sandro Rosell elnöki tevékenysége fontos részeként az elődjét, Joan Laportát sarazza, már a 2010-es választási kampányában is azt hangoztatta, hogy az elnökség "nem független, nem átlátható, és nem demokratikus." Rosell alig három hónap után elvette a Barca-legenda, Johan Cruyff tiszteletbeli elnöki címét, ezzel a Guardiolával való kapcsolata is érdes lett, és a mai napig sem simult ki. Az elnök azért vonta vissza a holland kitüntetését, mert azt az elnökség szavazta meg, és nem a szurkolók. Cruyff csalódottan fogadta a hírt, mint mondta, "ezzel csak nevetségessé tesszük magunkat, még sosem láttam ilyen cirkuszt. Mindenesetre nem akarok a klub problémája lenni."

Forrás: AFP/Losep Lago
Rosell nem érti Piquét

Rosell csökkentette a klub adósságait, a pályán viszont egyre romlanak az eredmények, Neymar leigazolásának terve pedig sokkal inkább a Real Madrid sztárokat halászó hagyományainak felel meg, mint a katalánok utánpótlásra építő filozófiájának. Az sem túl biztató, hogy Rosellnek fogalma sincs, mire utalhatott a szükségszerű nyári döntésekről beszélő Piqué. "Nem tudom, mire gondolt, őt kell megkérdezni. Bárhogy is, hozunk majd döntéseket, de még nincs vége a szezonnak."

Andres Iniesta próbált némi támpontot adni az elnöknek csapattársa nyilatkozatához: "Amikor a játékosok változásokról beszélnek, csak arra gondolnak, hogyan tehetnék jobbá a csapatot. Biztos vagyok abban, hogy a csapat magja versenyképes, és győzelmi esélyei vannak. Szükség van változásokra, de nem kellene megőrülni" - summázta a helyzetet a világbajnok középpályás.