Vágólapra másolva!
A svéd futball az AIK kapusát, Ivan Turinát gyászolja, aki csütörtökre virradó éjjel álmában halt meg, feltehetően szívroham következtében. A haláleset után a Malmö-Norrköping bajnoki volt az első találkozó a svéd élvonalban, a meccs rendhagyó megemlékezést hozott.

A 27. percben a kivetítőn feltűnt a 32 évesen elhunyt horvát kapus, mire mindkét csapat focistái megálltak, a közönség pedig hosszú tapssal fejezte ki tiszteletét.

http://www.youtube.com/embed/_-3Kfes0Ijk


Turinának veleszületett szívelégtelensége volt, amiről a klub is tudott, amikor 2010-ben leigazolta.

A horvátoknál egy válogatottságig jutó kapus 89 meccsen védett az AIK-ban, mellyel a napokban hosszabbította meg szerződését.