Vágólapra másolva!
Bundázás gyanúja miatt vizsgálatot indított a Spanyol Labdarúgó Szövetség az áprilisban rendezett Levante-Deportivo La Coruna élvonalbeli találkozó kapcsán.

Helyi lapok már csütörtökön írtak a nyomozásról, melynek tényét pénteken erősítette meg a szövetség szóvivője, Juan Carlos Santamaria.

Az április 13-án rendezett meccsen a súlyos anyagi gondokkal küszködő, s akkor a kieső, 18. helyen álló Deportivo meglepő, 4-0-s sikert aratott a stabil középcsapatnak számító Levante otthonában.

Spanyol médiaértesülések szerint a találkozó szünetében a 3-0-s hátrányban lévő valenciaiak középpályása, Javier Barkero az öltözőben több csapattársát is nyíltan azzal vádolta meg, hogy nem hajtanak, nem akarnak nyerni. Barkero később nyilvánosan bocsánatot kért a vádaskodásért, melyet alaptalannak nevezett.

A Levante pénteken kiadott egy közleményt, melyben jelezte, hogy az üggyel kapcsolatban mindenben a vizsgálatot végzők segítségére lesz.