Vágólapra másolva!
A Milan csatára, Mario Balotelli és Fanny Neguesha hét hónapig bírták együtt. A belga modellnél állítólag az verte ki a biztosítékot, hogy - a spanyol AS és Marca szerint - Balotelli a Real-Dortmund meccs előtt azt mondta: ha a madridiak továbbjutnak, megkapják a barátnőjét.

Később a Milan cáfolta, hogy Balotelli ezt mondta volna, ám a barátnőnek ez kevés volt - írja a Dailymail.

Pedig idén márciusban a 22 éves olasz válogatott játékos még úgy dicsérte a barátnőjét, hogy ő az első az életében, akivel egy hullámhosszon van, kényelmesen érzi magát mellette és akár az egész életét le tudná élni vele.

Forrás: AFP/Alberto Lingria

Olasz sajtóértesülések szerint Balotelli egy új Ferrari megvásárlásával próbálta saját magát vigasztalni, míg a volt barátnő a Twitteren ezt írta olaszul: "A szerelem nem azért létezik, hogy boldoggá tegyen, hanem azért, hogy próbára tegyen minket, mennyire bírjuk elviselni a fájdalmat."