Vágólapra másolva!
Érdekes helyzet alakult ki a Milannál, Silvio Berlusconi elnök ugyanis állítólag meg akar válni Massimiliano Allegri edzőtől, aki mellett mind a játékosok, mind a szurkolók kiálltak.

"Több tiszteletet az edzőnknek, Allegrinek" - a Milan ultrái ezt a feliratot tették közzé az elmúlt vasárnap, a Catania elleni bajnoki előtt. Allegri az egész szezonban nyomás alatt volt, Berlusconi folyamatosan kritizálta, annak ellenére, hogy tavaly nyáron a klub anyagi okok miatt eladta a PSG-nek a csapat talán két legértékesebb játékosát, a belső védő Thiago Silvát és a gólokat termelő Zlatan Ibrahimovicot.

Ráadásul mellettük Clarence Seedorf, Gennaro Gattuso, Mark van Bommel, Alessandro Nesta is elhagyta a Milant, Pippo Inzaghi és Gianluca Zambrotta pedig visszavonult.

Nem csoda, hogy a Milan elég rosszul kezdte a szezont, hiszen Allegrinek gyakorlatilag új csapatot kellett építenie. A legjobban Stephan El Shaarawy példáján lehet szemléltetni, mennyire más volt ez a Milan, a fiatal támadó az előző idényben mindössze hatszor volt kezdő, ősztől azonban alapember lett, és sokáig a hátán vitte a Milant, szeptember és december között tizennégy gólt szerzett. A Milan, amely a tizenötödik helyen is állt az idény elején, szép lassan feltornázta magát az élmezőnybe, miközben a BL-ben is továbbjutott, igaz, a nyolcaddöntőben a Barcelona ellen végül kiesett, annak ellenére, hogy az első meccsen tökéletes játékkal 2-0-ra sikerült győzni Messiék ellen.

Forrás: AFP/Jorge Guerrero
Allegri sorsa Berlusconi kezében van

A bajnokságban 2013-ban remekelt a csapat, egészen a Juve elleni 1-0-s vereségig veretlen volt, és egy időben a második helyre is esélye volt, de jelen pillanatban már csak a harmadik pozíció tűnik elérhetőnek, és azért is nagy lesz még a harc az egypontos hátrányban lévő Fiorentinával. Ha a Milan végül meg tudja tartani a harmadik helyet, akkor a következő idényben selejtezőt játszhat a BL-főtábláért, vagyis Allegri elmondhatná, nagyjából kihozta a csapatból, amit ki lehetett, ennek ellenére, Berlusconi menesztené, pedig 2014 nyaráig szól a szerződése.

A lehetséges utódok között emlegetik Marco van Bastent, Luciano Spallettit, Pippo Inzaghit és Clarence Seedorfot is, és az olasz lapok szerint Berlusconi leginkább a jelenleg a brazil Botafogóban játszó hollandot látná szívesen a kispadon. A szurkolók a vasárnapi üzenettel már kiálltak az edző mellett, és a játékosok is követték a példájukat, Mario Balotelli például úgy nyilatkozott, Allegri nagyszerű edző, és reméli, minél tovább marad. Balotelli mellett Riccardo Montolivo, Mathieu Flamini és Mattia De Sciglio is kifejezte, hogy szeretné, ha Allegri folytathatná a munkát.

Forrás: AFP/Giuseppe Cacace
El Shaarawy (jobbra) tette a legtöbbet azért, hogy a Milan ne érezze meg Ibrahimovic távozását

"Allegri nekem és a Milannak is nagyon sokat adott, és három remek szezont tudott le eddig a csapatnál. Mindig mellette voltunk, akkor is, amikor támadták. Ő nem figyelt a kritikákra, folytatta, amit elkezdett, mi pedig közel álltunk hozzá. Az idei szezonban nagyon mélyről jöttünk vissza, és nagyon hálásak lehetünk neki, mert nagyszerű munkát végzett. Hallottam a pletykákat vele kapcsolatban, de hiszem és remélem, hogy marad" - hangzott El Shaarawy hűségesküje, kérdés, mire elég a játékosok szava.

Allegri érdemei közül mindenképp érdemes megemlíteni, hogy bár a kényszer szülte, de bátran nyúlt a fiatalokhoz, 20 éves De Sciglio és El Shaarawy, valamint a 18 éves Niang is sok lehetőséget kapott a szezonban. Az is mellette szólhat, hogy könnyen szót értett az olyan nehezen kezelhető játékosokkal, mint Ibrahimovic, Cassano vagy Balotelli, de az utolsó szót Berlusconi mondja ki, úgyhogy nem lepődnénk meg, ha Allegri a következő szezont már a Románál kezdené.