Vágólapra másolva!
A Real Madrid vezetőedzője, José Mourinho a 2-0-ra megnyert, de összesítésben 4-3-ra elveszített Dortmund elleni BL-elődöntő után azt mondta: szeretne ott lenni, ahol igazán szeretik a szurkolók.

Real Madrid vezetőedzője, José Mourinho szerint csapata kockáztatott, és közel volt a sikerhez. "A fociban vagy nyersz, vagy veszítesz. Úgy gondolom, hogy ma nyerhettünk volna. Sok helyzete volt az ellenfélnek is, de ez a mostani játékunk következménye volt, ugyanis mindent feltettünk egy lapra" - nyilatkozta a portugál tréner közvetlenül a meccs után, hozzátéve, hogy az első meccset nem felejtette el. "A dortmundi találkozón nagyon rosszak voltunk, és most ezért kellett bűnhődnünk."

A bíróra is volt egy-két rossz szava: "Nagyot csalódtam az egyik kedvenc bírómban. Mindenki, így Howard Webb is látta, hogy Mats Hummelsnek piros lapot kellett volna kapnia, de amikor nem így ítélt, akkor nem játékvezetőként, hanem emberként viselkedett. Arra gondolt, ha kiállítja Hummelst, akkor nem fog játszani a döntőben."

Mourinho kérdésre válaszolva azt mondta, jövőre talán már nem lesz Madridban, majd hozzáfűzte: "Ott szeretnék lenni, ahol az emberek szeretnek engem." (Az ITV riportere ezután egy "mennem kell!" szöveggel meglepő módon otthagyta Mourinhót.)


A sajtótájékoztatón ritka őszinte volt Mourinho: "Tudom, hogy Angliában imádnak a drukkerek, és a média is korrekt módon viselkedik velem. Tudom, hogy több csapatnál is szívesen látnának, főleg egy bizonyosnál. Spanyolországban kissé más a helyzet, mert néhány ember gyűlöl engem, és sokan közülük itt vannak a szobában. Nehéz meghozni a döntést, mert szeretem a Real Madridot és létrehoztunk egy fantasztikus csapatot, amely nagy dolgokat képes elérni. Őszintének és fairnek kell lennem. A szezon végén beszélni fogok" - fogalmazott az Interrel és a Portóval is BL-t nyert tréner, aki Angliában a Chelsea-nél dolgozott.

A Real Madrid válogatott védője, Sergio Ramos nagyon csalódott volt a lefújás után: "Sajnálom. De a futball már csak ilyen, néha veszítünk. Dortmundban kellett volna úgy futballoznunk, ahogy ma tettük. Közel voltunk a bravúrhoz, de az első félidőben kihagyott helyzetek sokba kerültek. Megérdemeltük volna a továbbjutást."

Tudtuk, hogy ha a Real gólt szerez az első félidőben, akkor a közönség tűzbe jön. Az egész mérkőzést az ellenőrzésünk alatt tartottuk, de a gól mindent megváltoztatott. Olyan volt ez a meccs, mint a mi Málaga elleni negyeddöntő-visszavágónk" - nyilatkozta Mats Hummels, a Dortmund védője. A Málaga ellen a Borussia a hajrában szerzett két góllal fordított. "Hihetetlen, hogy döntőt játszhatunk, hiszen gyerekkorunk óta ez volt az álmunk. Sőt néhányan közülünk még mindig gyerekek."

"A vége kicsit izgalmasra sikeredett. Nagy helyzeteket hagytunk ki, ha találtunk volna egy gólt, minden máshogy alakul. Elég volt az, amit kiadtunk magunkból, 4-3-as összesítéssel hoztuk a párharcot, megérdekeljük a döntőbeli szereplést" - nyilatkozta Jürgen Klopp, a Dortmund trénere.

A meccs után Lewandowskiék Wembley calling feliratú pólóban ünnepeltek az öltözőben (fotó a Facebookon).