Vágólapra másolva!
Nem csupán a mérkőzést, hanem csapatkapitányát is elveszítette az Internazionale a Palermo ellen, mivel Javier Zanetti Achilles-ín-szakadást szenvedett a vasárnapi találkozón.

A 39 éves argentin szélső hátvéd a palermói meccs 17. percében sérült meg, és az eset után hordágyon szállították le a pályáról. A meccs utáni orvosi vizsgálatok igazolták az előzetes vélekedéseket, miszerint elszakadt az Achilles-ín. Ez könnyen karrierje végét is jelentheti, mivel a felépülés 6-9 hónapot vesz igénybe.


Az argentin válogatottban 145-ször szerepelt labdarúgó 1995 óta játszik a milánói együttesben, mellyel Bajnokok Ligáját (2010), klubvilágbajnokságot (2010) és UEFA-kupát (1997) is nyert. Ezek mellett az olasz bajnokságban ötször, az olasz kupában pedig négyszer végzett élen együttesével.