Vágólapra másolva!
Kubatov Gábor szerint az Ferencvároshoz nem passzol a magántulajdon, se hazai, se külföldi befektetővel sem működött jól a klub. Az FTC elnöke a Fradi játékospolitikájáról úgy nyilatkozott, tehetséges, de rosszul menedzselt, kisiklott pályafutású focistákat gyűjtenek össze, akiket a siker hozhat egyenesbe.

"Nemcsak külföldi, de magyar befektetők és tulajdonosok is voltak, de nem működött. A Fradihoz a magántulajdonos lét nem passzol" - mondta Kubatov a Sport TV Harmadik Félidő című műsorának vendégeként.

Megemlítette Várszegi Gábort és Kevin McCabe-et, de azt is elismerte, hogy a belső menedzsmenten belül is vita van erről. Szerinte a klub köszöni, jól van, és ha töretlen a fejlődés, nincs is értelme erről beszélni. Jelenleg akkor sem adnák el a Fradit egy nagypénzű befektetőnek, ha maga Roman Abramovics kopogtatna az ajtón.

A klub valamivel kevesebb, mint 1,5 milliárdos költségvetése és az ebből adódó lehetőségek is szóba kerültek. "A tudatos erősítés és az utánpótlás fejlesztése fontos cél, de szerintem a jelenlegi keret is alkalmas arra, hogy kivívja a nemzetközi kupaszereplés lehetőségét."

Kubatov a Fradi játékospolitikáját részletesen kifejtette. "Nagyon sok tehetséges játékost igazoltunk, mint például Jenner, Besic és Stanley Aborah, akik rosszul menedzselték magukat, nem megfelelően viselkedtek, és a pályafutásuk kisiklott. Megpróbáljuk őket összegyűjteni, ingyen igazolhatóak, és kevés fizetésért játszanak nálunk. Ha a Fradi jó csapat lesz, újra talpra tudnak állni, és lehet belőlük sikeres ember, jó labdarúgó."

Az FTC elnöke hozzátette, komoly munka, de ki kell szűrni azokat a játékosokat, akik igazi sztárok akarnak lenni, és elbírják azt a fajta nyomást, ami a Fradinál van.