Vágólapra másolva!
Fatih Terim és José Mourinho is a török szurkolókat dicsérte a Galatasaray-Real Madrid Bajnokok Ligája-negyeddöntő visszavágója (3-2) után. Terim elhitte, hogy továbbjuthatnak, Mourinhónak nincs barátja Barcelonában.

A Galatasaray már a hetedik percben hátrányba került a Real Madrid ellen, de zsinórban három gólt rúgva fordított, és végül 3-2-re győzött, igaz, 5-3-as összesítéssel így is a spanyolok jutottak az elődöntőbe. "Igen, 3-1-nél felötlött bennem, hogy kiejthetjük a Realt, ekkor Drogba lőtt egy lesgólt, azzal 4-1 lett volna, itt már el is hittem, hogy meglehet a továbbjutás, hiszen egy pillanatig tényleg csak egy gólra voltunk tőle" - kezdte a meccs után Fatih Terim, a Galatasaray edzője.

"A szurkolóink elképesztőek voltak, fantasztikus volt ilyen körülmények között játszani. Köszönjük a Real Madridnak és José Mourinhónak, ők is hozzájárultak ehhez a felejthetelen éjszakához. Mourinho egyébként a meccs után bejött az öltözőbe, és gratulált a játékosaimnak. Büszke vagyok én is rájuk, hiszen a világ egyik legjobb csapatát győzték le."

Forrás: AFP/Bulent Kilic

José Mourinho, a Real Madrid mestere is a törököket dicsérte. "A Galatasaray nem 11, hanem 50 ezer emberrel játszott ma. Nekünk ezen a meccsen csak veszíteni valónk volt, és ezt a törökök majdnem ki is használták."

Mourinho arra a kérdésre, hogy megfordult-e a fejében, hogy kieshetnek, így válaszolt: "Nem volt erre időm, annyira pörgött a meccs. Most viszont örülünk, hogy bejutottunk az elődöntőbe, ahol biztosan egy nagyszerű csapattal fogunk játszani. Hogy a Barcelonának vagy a PSG-nek szurkolok-e szerdán? Párizsban vannak barátaim, Barcelonában nincsenek."

José Mourinho hetedik alkalommal jutott be edzőként a Bajnokok Ligája elődöntőjébe, ezzel utolérte a Manchester United menedzserét, Sir Alex Fergusont.

Lájkold az [origo]sport Facebook-oldalát!