Vágólapra másolva!
A Real Madridra nem jellemző, hogy egy fiatal játékos, pláne egy középhátvéd egyik napról a másikra beverekedje magát a kezdőcsapatba, azonban Raphael Varane-nak sikerült ez a bravúr. A mindössze 19 éves bekk a bajnokságban ugyan csak tíz alkalommal szerepelt, de a Bajnokok Ligájában csupán Cristiano Ronaldo és Xabi Alonso töltött nála több percet a pályán a Real Madridban. A francia válogatottban is kezd alapemberré válni, és már a legnagyobb legendákkal említik egy lapon.

Raphael Varane a Galatasaray elleni hazai Bajnokok Ligája-negyeddöntő első meccsét végigjátszotta, és a meccs után bejárta az internetet egy adatsor a teljesítményéről: mind a 28 átadása pontos volt, 17-szer szerzett labdát, hatszor szerelt és 720 perce egyszer sem szabálytalankodott. A Whoscored.com nevű oldal adatai szerint azonban korántsem passzolt ilyen tökéletesen: náluk 36 passzkísérlete volt, amelyből 30 volt jó, és ez 83 százalékos hatékonyságot jelent, ezenkívül három szerelést és egyetlen labdaszerzést írtak Varane neve mellé. A Galatasaray BL-győztes csatárának, Didier Drogbának sem volt sok jó pillanata mellette. "Varane az egyik legjobb védő, aki ellen játszottam, hihetetlen, hogy még csak 19 éves" - álmélkodott Drogba.

Forrás: AFP/Javier Soriano
Drogba is megszenvedett Varane mellett AFP/Javier Soriano


Ötödikből lett első

Ezzel együtt mindent elárul az ifjú középhátvéd elismertségéről, hogy szinte mindenki simán elhitte, hogy majdnem tökéletes teljesítményt nyújtott. Pedig az idény elején a negyedik-ötödik számú középhátvéd volt Pepe, Sergio Ramos és Raúl Albiol mögött, Ricardo Carvalhóval egy szinten. Szeptember 30. előtt egyetlen percet sem töltött a pályán a szezonban, és januárig mindössze négy bajnoki meccs állt a neve mellett. Érdekes módon a Bajnokok Ligájában már az ősszel is rendszeresen játszott, a hat csoportmeccsből négyen a kezdőcsapatban szerepelt. Igazából azonban csak a két, Barcelona elleni Spanyol Kupa-elődöntő után került reflektorfénybe.

Ezen a két meccsen valóban tökéletesen futballozott: 180 perc alatt egyetlen szabálytalanságot sem követett el, egy alkalommal a gólvonalról mentett, volt öt jó szerelése, öt labdaszerzése és tíz alkalommal szabadított fel beadás után, Lionel Messi sem sok sót evett meg mellette. Ráadásul nemcsak a védőmunkát látta el hibátlanul, hanem mind a két meccsen gólt fejelt, aminek köszönhetően rögtön mindenki a világklasszist látta benne.

Forrás: AFP/Dani Pozo
Messi is ritkán fut bele ilyen akadályba AFP/Dani Pozo

Olyan, mint Blanc - csak sokkal gyorsabb

"Varane ugyanolyan intelligens, nyugodt és tekintélyt parancsoló a pályán, mint Laurent Blanc volt, viszont sokkal gyorsabb. Még mindig nagyon fiatal, de azt gondolom és remélem, hogy mire ideális korba ér, 26-27 évesen jobb lesz, mint Blanc volt" - nyilatkozta róla José Mourinho vezetőedző, míg a Real Madrid védőlegendája, Fernando Hierro így jellemezte: "Remekül bánik a labdával, jól helyezkedik, nagyon gyors, és kiválóan fejel, amit mind a két kapu előtt kihasznált."

Az biztos, hogy Varane egyik legszembetűnőbb tulajdonsága az eleganciája, amit a feltűnően kevés szabálytalansága is mutat. Az UEFA statisztikái szerint a Bajnokok Ligájában 645 perc alatt mindössze háromszor fújtak ellene (bár a Manchester United szurkolói szerint akkor sem tisztán szerelt, amikor Patrice Evrától elvette a labdát, és ezért ki is lehetett volna állítani), a bajnokságban pedig a Whoscored.com adatai alapján 918 perc alatt mindössze hat alkalommal szabálytalankodott. Ebben a két sorozatban még nem kapott sárga lapot az idény során, csak a Spanyol Kupában figyelmeztették egyszer az Alcoyano ellen.

Forrás: AFP/Dani Pozo
Az ellenfél kapuja előtt is veszélyes AFP/Dani Pozo

A hosszú távú megoldás

Varane 2011-ben érkezett a Realhoz, amiben hatalmas szerepe volt Zinédine Zidane-nak. A francia élvonalban már 17 esztendősen bemutatkozó lens-i védőt ugyanis a Manchester United is kiszemelte, azonban Zizou invitálásának nem tudott ellenállni (ő volt az egyik példaképe) - még ha elsőre meglepő módon visszautasította is az egykori világklasszist. Könnyen lehet, hogy ez a transzfer egy évtizedre megoldja a madridiak középhátvédgondjait. A sérülése miatt pihenőre kényszerült Pepe is kijelentette a helyére tökéletesen beugró Varane-ról: "Nagyon szerény srác, de fantasztikus focista. A szezon elején azt mondtam neki, hogy két éven belül ő lesz a világ egyik legjobb középhátvédje."

Varane a francia válogatottban is kezd alapember lenni, tavaly még egyetlen világbajnoki selejtezőn sem lépett pályára, az idén azonban mindkét tétmeccsen kezdőként számított rá Didier Deschamps szövetségi kapitány. A Grúzia ellen 3-1-re megnyert, valamint a spanyoloktól elszenvedett 1-0-s vereség alkalmával is végig a pályán volt, várhatóan a francia válogatott védőproblémáit is évekre megoldja.

www.globalsoccerapp.com