Vágólapra másolva!
Bajner Bálint fél év alatt eljutott a Borussia Dortmund első csapatáig, de vajon mi van a többi, európai topklubnál pallérozódó magyar futballistával? Sorra vettük, kinek mennyi esélye van rá, hogy belátható időn belül kitörjön a tartalékok közül.

"Kérlek, Brendan, adj neki lehetőséget, ahogy Susónak is adtál! Jelen pillanatban ő a legintelligensebb játékos a tartalékcsapatban" - az egyik fórumon így kérleli egy Liverpool-drukker a vezetőedző Brendan Rodgerst, hogy a spanyol focistához hasonlóan Adorján Krisztiánt is vegye számításba az első csapatnál.

A csatár feljebb lépése szinte példa nélküli lenne, a Dortmundban focizó Bajner Bálintot leszámítva egyik magyar tehetség sem tudta magát topligás utánpótláscsapatokból felküzdeni az első csapatig. Szalai Ádám a Real Madridnál, Németh Krisztián és Simon András a Liverpoolnál próbálkozott hiába, Filkor Attila pedig mindössze két kupameccsig jutott az Internél.

Bajnernek fél éven keresztül minden bejött

Bajner dortmundi bemutatkozása azért is figyelemre méltó, mert mindössze fél év alatt jutott el odáig, hogy tétmérkőzést játsszon a Bundesliga-címvédő és a BL-ben a negyeddöntőre is jó eséllyel pályázó csapatban.

A Honvédtól 22 évesen érkező csatárt szeptember végén kényszerhelyzetben hívták el próbajátékra, miután a dortmundi tartalékcsapat két csatára is lesérült. Bajner menedzsere egy füles alapján reagált a helyzetre, és beajánlotta játékosát. A próbajátékon Bajner remekül élt a lehetőséggel, majd a német harmadosztályban rábízott feladatokat is megoldotta: október elejétől rendszeresen kezdő volt, és az első 6 meccsen 3 gólt szerzett, jelenleg 11/4-es mutatóval áll.

Forrás: AFP/Patrik Stollarz
Bajner Bálint (sárgában) a Mönchengladbach ellen debütált a Bundesligában

Novemberben már a vezetőedző Jürgen Klopp is felfigyelt rá, felhívta az első csapathoz, és mivel elégedett volt vele, a téli edzőtáborba is elvitte. Januárban továbbra is a tartalék bajnokikon játszott, ám amikor az első csapat Lewandowskit és Schiebert is elveszítette eltiltás miatt, Klopp megint elővette. Bajner a múlt hétvégén, a Mönchengladbach elleni bajnoki 72. percében állt be csereként, és több jó megmozdulása is volt a neki jutott időben.

Bajner menedzsere szerint a sajátos német futballközeg is hozzájárult a gyors kibontakozáshoz: "Az edzők sokkal bátrabban nyúlnak a fiatalokhoz, nem annyira egzisztenciális kérdés számukra a futball, mint itthon" - nyilatkozta Paunoch Péter a Nemzeti Sportnak. "Meg lehet nézni azt is, a német kluboknál sokkal több játékos kerül az első csapatokhoz, mint mondjuk Olaszországban vagy Angliában."

Miriuta fia nem reménytelen eset

A német hozzáállást a menedzserek is igyekeznek meglovagolni, ennek köszönhetően egyre több fiatal magyar játékos érkezik az országba. Az élvonalbeli kluboknál a Bajneren kívül a szerb-magyar Senic Milan (Leverkusen - U17) Szenes Bence (Mönchengladbach - U19) és Szilvási Péter (Fürth - U23) igyekszik egyre feljebb jutni, az alacsonyabb osztályokban pedig további nyolc játékos szerepel: Bolyki Andor (Hallescher FC - U18), Holdampf Gergő (Chemnitzer FC - U19), Kocsis Gergő (Augsburg - U19), Nagy Dániel (VfL Osnabrück - felnőttcsapat), Szántó Gergő (RB Leipzig - U19), Székely György (1860 München - U19), Torkos Attila (RB Leipzig - U19) és a német-magyar Miriuta Márkó (Cottbus II).

Utóbbi játékos a kilencszeres magyar válogatott Miriuta Vasile fia, a Törökbálintban nevelkedett, a második idényét tölti a német negyedosztályban, a mostani szezonban 15 meccsen 1 gólt szerzett. "Más típusú játékos, mint én, védekező középpályás, de nem reménytelen. Nagy kritikusa vagyok, azért Bundesliga-játékos talán válhat belőle" - nyilatkozta a Magyar Hírlapnak a Cottbus második csapatát irányító Miriuta Vasile, aki 133 Bundesliga-meccsen 23 gólt szerzett.

Tamás Krisztián a bénázó balhátvédekben bízhat

A fiatalok előrejutása egészen máshogy alakul az olasz bajnokságban, ahol kifejezetten ritkaságnak számít, ha egy saját nevelésű fiatal betör a felnőttek közé. A Milan jelenlegi keretéből mindössze hárman játszottak a klub utánpótláscsapataiban, Ignazio Abate, Mattia De Sciglio és Luca Antonini.

Forrás: Tamás Krisztián
Tamás Krisztián 17 évesen szilárdította meg a helyét a Milan tartalékcsapatában

Mindez nem sok jót ígért a Milan által 2011-ben leigazolt Tamás Krisztiánnak, aki ezzel együtt nincs teljesen reménytelen helyzetben. "Az a szerencsém, hogy balhátvéd vagyok, mert Magyarországon és Európában is kevés az igazán jó balhátvéd, hiányposztnak számít" - mondta az [origo]-nak még tavaly nyáron, amikor jó teljesítményének köszönhetően bekerült a tartalékcsapatba. "Úgy érzem, hogy a Primaverában is meg tudok ragadni majd, annak ellenére, hogy itt nálam idősebb játékosok, valamint a felnőttcsapatból lekerülők lesznek a társaim."

A még mindig csak 17 éves focista határozottan a Milan első csapatát célozta meg, és két évet adott magának arra, hogy eljusson odáig. Ősszel csak két meccsen szerepelt a Primavera-csapatban, de januárban Aldo Dolcetti a kezdőbe rakta, és azóta minden bajnokit végigjátszott. Tervében segítheti, hogy a Milanban Serginho 2008-as távozása óta hiába keresnek megnyugtató megoldást a balhátvéd posztjára (Taye Taiwo, Gianluca Zambrotta, Dzsamel Mesbah és Luca Antonini is próbálkozott ebben a szerepkörben), az utóbbi időben az eredetileg középpályára igazolt Kevin Constantot játszatja itt Massimiliano Allegri.

Novothny lendületben

A Napoli tartalékcsapatában gyorsan kulcsemberré váló Novothny Soma viszont csatár, ennek megfelelően nagyobb konkurenciával kell megküzdenie, és óvatosabban is fogalmaz. "A sablon az, hogy az ígéretes játékosokat kölcsönadják a Serie B-be vagy C-be, aztán visszatérhetnek a nagyokhoz" - fogalmazott az [origo]-nak a tavaly az NB II-es Veszprémtől megszerzett csatár. "Először szeretnék megérni a Serie B-re, aztán járnám tovább a kijelölt utat." Novothny Lorenzo Insigne példáját tekinti mintának, aki a Napoli Primaverából jutott el a Serie B-s Pescaráig, majd tavaly nyáron visszatérve alapemberré vált a nagycsapatban. Öccse Roberto Insigne viszont ellenpéldát ad, ő közvetlenül a Primaverából küzdötte fel magát a felnőttbe, decemberben EL-meccsen, januárban bajnokin játszott csereként.

Az eddigi fejlődési ütemét tekintve nem teljesen reménytelen, hogy a magát októberben a Napoli ötödik számú csatárának nevező Novothny is Bajneréhoz hasonló utat járjon be. A tavaly januárban kölcsönvett focistát a tavaszi teljesítménye alapján elvitték a felnőttcsapat nyári edzőtáborába, hat edzőmeccsen játszott, a Grosetto ellen barátja, Marek Hamsik beadásából első gólját is megszerezte. A 18 éves csatár nem torpant meg, ősszel a Primavera bajnokságban 19 fordulóból 17 meccsen játszott az éllovas Napoliban, rendre kezdőként, tíz gólig jutott, ötödik a góllövőlistán. A februári Primavera-kupaelődöntőben gólt lőtt a 3-1-es összesítéssel kivert Romának, készülhet a márciusi kupadöntőre.

http://www.youtube.com/embed/QXQsu_kTEK0

Novothny fejesgólja a Napoli első csapatának nyári edzőmeccsén 0.58-nál


Piaci értéke 16 hónap alatt a hétszeresére nőtt, jelenleg 200 ezer euró a mértékadó Transfermarkt.de oldal szerint. Októberben ötéves szerződést kötött vele a Napoli. Januárban apja, Novothny Ottó úgy nyilatkozott a Nemzeti Sportnak, a csatárt nem csak az olasz első és másodosztályból keresik, hívja a Hoffenheim, a Zürich, a Dnyipro és a Watford is.

Adorján passzkirálysággal veheti be Liverpoolt

A statisztikák szerint Angliában semmivel sem könnyebb a tartalékok közül feltörekvő játékosok helyzete, mint a Serie A-ban, a Liverpoolnál 2009 óta futballozó Adorján Krisztián ennek ellenére töretlenül hisz a sikerben. "Minden adott, hogy egy napon ott legyek a felnőttcsapat küszöbén" - mondta tavaly novemberben a 19 éves támadó.

Adorjánnak a 2010-2011-es szezonban sikerült lendületet vennie, amikor az U19-esek között 19 gólpasszt adott, és 8 gólt lőtt. A következő idényben felkerült a tartalékcsapatba, ahol 3 gólt szerzett, ám itt is eljutott 18 gólpasszig. Tavaly nyáron Brenadan Rodgers már a felnőttcsapatba is betette a Toronto és a Roma elleni edzőmeccsen. Szeptemberben a NextGen nevű utánpótlástornán az Inter ellen két góllal a meccs embere lett.

A Hereisthecity.com nevű brit portál egyik cikkében a Liverpool villogó tehetségének nevezte a támadók mögötti árnyékként is bevethető játékost. Elsősorban passzai, gyors gondolkodása és a pályán való látása miatt méltatták, és Hidegkuti Nándorhoz hasonlították az MTK-tól megszerzett focistát.

http://www.youtube.com/embed/X5eYfxjewV4

Adorján legszebb megmozdulásai Liverpoolban


A most futó szezonban 17 tartalékbajnokin 9 gólnál tartó Adorján helyzetét nehezíti, hogy a hasonló pozícióban játszó Suso a tartalékok közül bekerült Rodgers csapatába. A szintén 19 éves spanyol tavaly decemberben be is mutatkozott a Premier League-ben, azóta 12 bajnokin jutott szóhoz.