Vágólapra másolva!

Mindössze 30 millió eurót költöttek a Bundesliga-csapatok

Az elmúlt évekhez képest jóval kevesebb pénzt költöttek a német Bundesliga klubjai a futballisták beszerzésére a téli átigazolási időszakban.

A 18 élvonalbeli egyesület összesen mintegy 30 millió eurót szánt keretének megerősítésére, míg az előző két télen 50-50 milliót fordítottak erre a célra. A Bayern München, a Hamburger SV és a Freiburg egyáltalán nem volt aktív a játékospiacon, hat klub pedig mindössze egy-egy szerzeményre tett szert.

A legnagyobb sürgés-forgás érthetően a kieséstől fenyegetett csapatoknál volt tapasztalható. A 17. helyen szerénykedő Hoffenheim öt futballistáért téli rekordot jelentő 9,4 millió eurót fizetett, a tavaly feljutott Fortuna Düsseldorf (14.) öt, míg az utolsó előtti Greuther Fürth négy fővel erősített, köztük a Debrecenből kölcsönbe érkező Varga Józseffel.

A magyar válogatott középpályás példája korántsem egyedi: az új labdarúgók kétharmada csak kölcsönszerződést írt alá a Bundesligában.