Vágólapra másolva!
A Pécs labdarúgócsapata leigazolta Paksról Simon Attilát, és a Belgiumban játszó Bodor Boldizsárral is tárgyalásokat folytat. A klub véradás szervezésével segítette a Diósgyőr leukémiával küzdő kapusát, Rakaczki Bencét.

A Paksról érkezett csatár Lázár Pál, Koller Krisztián és Balogh Béla után a negyedik téli igazolása a mecsekaljai együttesnek.

Az NB I őszi idényében hét gólt szerzett támadó fél plusz kétéves szerződést írt alá. A klubvezetők tájékoztatása szerint tárgyalnak még a jelenleg Belgiumban futballozó, korábbi válogatott Bodor Boldizsárral is.

A pécsiek keretéből már többen távoztak, köztük Bodnár László, Demjén Gábor és a szlovén Leon Panikvar is. Emellett Bajzát Péter is jelezte, hogy klubot váltana, három ajánlata van, őt az érdemeire való tekintettel jutányos áron elengedik.

A PMFC-Matias szombaton délben előkészületi mérkőzésen találkozik Szekszárdon a Ferencvárossal, majd utána 23-24 játékossal egyhetes edzőtáborba utazik a horvát tengerpartra. Rovinjban és környékén négy edzőmeccset játszik a csapat, amely a 17 őszi forduló után 19 pontjával a 14. helyen áll a tabellán.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a Diósgyőr leukémiában szenvedő fiatal kapusa, Rakaczki Bence megsegítésére a klub által szervezett véradáson 54-en vettek részt, közülük 46-an sikeresen adtak vért és 21-nek a vércsoportja ugyanaz, mint a hálóőrnek.