Vágólapra másolva!
Tizenhárom ország egy-egy városában lesznek mérkőzések a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokságon az UEFA pénteki bejelentése szerint.

Gianni Infantino UEFA-főtitkár elmondta: amellett, hogy országonként legfeljebb egy helyszín lesz engedélyezve, a két elődöntőt, illetve a finálét ugyanabban a stadionban bonyolítják majd le. Hozzátette, a jelentkezők közül jövő év szeptemberében jelölik ki a rendező városokat.

Arra a kérdésre, hogy Budapest lehet-e majd helyszín, Borbély Zoltán, a magyar szövetség (MLSZ) jogi igazgatója és szóvivője úgy reagált az MTI-nek, hogy az UEFA még nem hirdette ki a pályázatot, de ahogy az MLSZ korábban jelezte, ha felépül az új nemzeti stadion, abban szívesen rendeznének rangos mérkőzéseket.

A Michel Platini elnöktől származó javaslatot, mely szerint országok helyett városok legyenek a házigazdák, decemberben fogadta el az UEFA, miután közlése szerint a nemzeti szövetségekkel folytatott konzultációkon különösen pozitív fogadtatást kapott.

A francia UEFA-vezér azzal érvelt ötlete mellett, hogy ez gazdaságilag kevésbé megterhelő a rendezők számára, ugyanis egy adott országnak nem kell tíz repülőteret vagy stadiont építenie.

Korábbi sajtóértesülések szerint Berlin, London, Madrid, Lisszabon, Párizs, Amszterdam, Brüsszel, Bázel, Athén, Róma, Moszkva és Zágráb is szívesen rendezne mérkőzéseket, míg az elődöntő és a finálé szempontjából Isztambul a favorit.

Mostanáig egy vagy közösen két ország adott otthont az Európa-bajnokságoknak. A következő, 16-ról 24 csapatosra növelt Eb-t Franciaország rendezi 2016-ban.