Vágólapra másolva!
A Real Madrid korábbi meghatározó focistája, Michel Salgado sürgős intézkedéseket javasolt José Mourinhónak. Az angol Daily Star ugyanakkor szinte biztosra veszi, hogy a Roman Abramoviccsal folyamatosan kapcsolatban álló portugál nyáron visszatér a Chelsea-hez.

"Nem hinném, hogy Mourinhónak Casillasszal ment volna tönkre a kapcsolata, sokkal inkább az egész öltözővel harcol" - fogalmazott Michel Salgado a Sport Expressnek adott interjúban.

Mourinhót súlyos kritikák érték, amiért a Real elsőszámú kapusát több bajnokin is kispadra ültette, legutóbb pedig Cristiano Ronaldóval szólalkozott össze egy meccs után. Salgado ezzel együtt nem látja teljesen reménytelennek a szakember helyzetét. "Még nem veszett el a szezon, még mindig van elég mozgástér rendbe tenni a dolgokat. Azt gondolom az edzőnek kell megtennie az első lépést, és egyenként leülnie mindenkivel megvitatni a helyzetet, és megtisztítani a levegőt."

Az angol Daily Star ezzel egyidőben arról számolt be, hogy Mourinho az utóbbi időben folyamatosan szakmai tanácsokkal látja el a Chelsea tulajdonosát, Roman Abramovicsot, a két fél állandó kapcsolatban van sms-ek és telefonbeszélgetések által. A portugál tréner emellett a korábbi játékosaival, Terryvel, Lamparddal, Ashley Cole-lal és Cech-hel is sűrűn vált üzenetet.

Az angol lap majdnem biztosra veszi, hogy mindezek Mourinho londoni visszatérését készítik elő, és ezt azzal is alátámasztják, hogy Mourinho nagyobbik lánya, Tita novemberben egy londoni iskolába iratkozott be, ráadásul tavaly Mourinho is vett egy házat a Stramford Bridge közelében.