Vágólapra másolva!
A Borussia Dortmund ismét az európai elitbe tartozik, ami egyet jelent azzal, hogy folyamatosak a csapat körüli átigazolási pletykák. A klubra azonban nem jellemzőek a sztárigazolások, így ha a nyáron pótolni szeretnék a valószínűleg távozó Robert Lewandowskit, akkor alighanem a fiatalabb, még fejlődőképes játékosok között néznek szét. Ebbe a kategóriába Szalai Ádám is beletartozik, Bajner Bálint pedig már ott áll a nagy lehetőség kapujában.

Az előző két év bajnoka jelenleg csak harmadik a Bundesligában, ráadásul hátránya 12 pont a listavezető Bayern München mögött. A Borussia azonban végre továbbjutott a Bajnokok Ligája csoportköréből, így immár nem csak arról szólnak a hírek, hogy melyik játékosát csábíthatják el a még nagyobb klubok, hanem arról is, hogy a dortmundiak kit akarnak megvenni.

Lewandowski még több pénzt szeretne

Az elmúlt két nyáron a Borussia egyaránt pénzzé tette legnagyobb sztárját: 2011 nyarán a török Nuri Sahin igazolt a Real Madridhoz, tavaly pedig a japán Kagava Sindzsi a Manchester Unitedhez. A következő a sorban a lengyel Robert Lewandowski lehet, akinek szerződése 2014-ig érvényes, és egyelőre nem tudott megegyezni a hosszabbításról. A csatár - aki az előző szezonban 22 gólt szerzett a Bundesligában, a mostaniban pedig fél idény alatt tíz gólig jutott - jelenleg évi 1,5 millió eurót keres, és a 2017-ig szóló szerződésajánlat alapján ennél kettővel többet kapna, ő azonban 4,5 milliót szeretne kicsikarni. Ez viszont már túl sok a klubnak, ahol a legjobban keresők sem kapnak többet négymilliónál, így egyre nagyobb a valószínűsége, hogy Lewandowski az idény végén továbbáll.

Forrás: AFP/Javier Soriano
Lewandowski nagy lépésre készül

Állítólag kérőben nincs hiány, egyes újságok már tavaly nyáron, az Európa-bajnokság alatt eladták őt a Manchester Unitednek. A dortmundiak átigazolási politikájába tökéletesen beleillik egy ilyen üzlet, Lewandowskiért akár 15-20 millió eurót is kérhetnek, főleg, ha ilyen tempóban ontja a gólokat. Ha viszont eladják őt, akkor igazolniuk is kell egy gólerős centert.

A cserecsatár nem túl gólerős

Jürgen Klopp csapata a 4-2-3-1-es játékrendszert követi, és 2011 nyara óta csak egyszer fordult elő a Bundesligában, hogy a center nem a lengyel játékos volt. A mostani keretben Lewandowskin kívül csak egyetlen vérbeli középcsatár van, Julian Schieber, akit a nyáron szerződtettek a VfB Stuttgarttól, és eddigi mérlege nem túl meggyőző: 88 bajnokin 13 gólt ért el, Dortmundban pedig még egyszer sem volt eredményes, igaz, eddig csak 258 percet játszott.

Ilyen körülmények között nem meglepő, hogy a klubot az elmúlt időszakban több középcsatárral is kapcsolatba hozták. Az angol sajtóban felmerült egy Edin Dzseko-Lewandowski csere lehetősége a Manchester Cityvel, Franciaországban az Olympique Marseille játékosát, Loic Rémyt emlegették, a Bild pedig az elmúlt két napban Szalai Ádámról cikkezett. A német lap azt is megírta, hogy Szalai szerződésében szerepel egy záradék, amely pontosan meghatározza, hogy mikor mennyiért kell elengedni, és eszerint a nyáron 15 millióért vihető - amit persze a Mainz sportigazgatója, Christian Heidel sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánt, mivel a szerződések tartalma szerinte nem tartozik a nyilvánosságra.

Forrás: MTIEPA/Fredrik von Erichsen
Szalait már a Lazióval és az Arsenallal is hírbe hozták

Nem fogják szórni a pénzt

A Borussia anyagi lehetőségei a remek BL-szereplésnek köszönhetően mindenképpen javultak: azzal, hogy elsőként és veretlenül ment tovább csoportjából, minimum 39 millió eurót keresett, ennek ellenére a klubnál nem gondolkoznak sztárigazolásokban.

"Eljutottunk arra a szintre, hogy együtt kell élnünk az átigazolási pletykákkal. Azt hiszem, nincs olyan játékosunk, akit ne hoztak volna hírbe más klubbal, és olyan sem sok akad, aki az újságok szerint éppen ne Dortmundba tartana" - nyilatkozta a BVB ügyvezetője, Hans-Joachim Watzke a Ruhrnachrichtennek, majd hozzátette: "Az, hogy van némi tartalékunk, nem azt jelenti, hogy rögtön el kell költenünk. Szó sincsen arról, hogy csak a nagy nevek jelentenének erősítést: Lewandowski vagy Kagava sem volt sztár, amikor leigazoltuk".

Szó se róla, a Dortmundnál nagyon jól tudják, hogy a sztárok folyamatos leigazolása és a túlköltekezés milyen veszélyekkel jár. A 2000-es évek elején a BVB éppen így próbált felzárkózni a nemzetközi elithez, néhány éven belül megvette Tomás Rosickyt (14,5 millió euró), Jan Kollert (12,7), Márcio Amorosót (25) és Evanílsont (15). Az eredmény egy bajnoki cím és egy elveszített UEFA-kupa-döntő, majd csődközeli helyzet lett - utóbbit az egyesület nem szeretné még egyszer megélni, így más üzleti modellt választott. A Borussia 2003 óta mindössze egyetlen olyan futballistát igazolt, aki többe került, mint 5,5 millió euró (a mostani szezon előtt Marco Reusért 17 milliót sem sajnáltak). Arról nem is beszélve, hogy a fizetési struktúra szerint kiemelkedően magas bérek sincsenek a klubnál, ami alapján kicsi a valószínűsége, hogy egy nagy név Dortmundba szerződjön.

Látni, ahogy fejlődik

Mindezt megerősíti Jürgen Klopp Ruhrnachrichtennek adott nyilatkozata is. "Radamel Falcao Garcíát szívesen látnám a csapatban, de ő megfizethetetlen. Amúgy sem a pénzen múlik, hogy ki illik hozzánk - elképzelhető, hogy a piacon kevesebbet ér, de számunkra mégis sokat. Egyébként is úgy gondolom, hogy sokkal jobb, ha egy focista nálunk fejlődik, öröm nézni, ha egy fiatal srác berobban".

Ilyen szempontból Szalai telitalálat lehet, arról nem is beszélve, hogy Klopp kiváló kapcsolatokkal rendelkezik Mainzban, elvégre onnan igazolt a Dortmundhoz, és egykori asszisztense Thomas Tuchel a csapat jelenlegi edzője. A mainziak a stílust és a futballfilozófiát tekintve a Klopp-iskolát követik, Szalai számára tehát a beilleszkedés nem lenne nehéz.

De nem ő az egyetlen magyar támadó, aki az elmúlt napokban szóba került a Dortmundnál, az ősszel a tartalékok között szereplő Bajner Bálint ugyanis három másik csapattársával együtt elutazhatott a nagyokkal a spanyolországi edzőtáborba. A 22 éves csatár a nyáron érkezett a dortmundi amatőrökhöz, és fél szezon alatt négy gólt ért el, majd az Albacete elleni felkészülési meccsen az első csapatban is betalált. A dortmundi tartalékok ugyanabban a játékrendszerben futballoznak, mint a nagyok, és Bajner ugyanúgy csúcsék, mint Lewandowski, vagy éppen Szalai.

Mivel az első csapatnál Lewandowskinak csak Schieber az alternatívája, így egy sérülés esetén Klopp alighanem őt hívná fel a nagyokhoz, és minden bizonnyal ezért is vitte el La Mangába - így csak Bajneren múlik, élni tud-e a lehetőséggel, beugróként akár már tavasszal szerepet kaphat.

www.globalsocerapp.com