Vágólapra másolva!
José Mourinho ugyan azt mondta, azért nem megy a FIFA hétfői, zürichi gálájára, mert szerdán fontos kupameccse lesz a Real Madridnak, és dolgoznia kell, most magyarázkodni kényszerül, mivel kiderült, fia edzésén volt.

A Real a Király-kupa-nyolcaddöntő első mecsén 2-1-re kikapott a Celta Vigo otthonában, így még akár hihető is lett volna, hogy a részletekben minden meccs előtt alaposan elmerülő Mourinho már a szerdai visszavágó lázában égve mondta le a FIFA-gálát, amelyen ő is jelölt volt az Év edzője-díjra.

Sokkal közelebb áll azonban a valósághoz a Goal.com értesülése, amely a Realhoz közeli forrástól úgy tudja, Mourinho nem akart bevállalni egy túrát azokkal a játékosokkal, akikkel az utóbbi időben konfliktusba került, mint Sergio Ramos vagy Iker Casillas.

Mourinho elfelejthette, hogy milyen alibivel mondta le a gálát, mert az AS című újság olyan fotókat készített róla amelyből kiderült, hogy hétfő este, vagyis a FIFA-díjátadó időpontjában, nem az irodájában tartózkodott, hanem két testőr társaságában fia, José Jr. edzésén jelent meg. Amikor a testőrök észrevették az AS fotósát, megpróbálták eltakarni Mourinhót, aki a cikk szerint jó hangulatban figyelte a Canillas gyerekcsapatában kapuskodó fiát.

Mourinho 2010 nyarán költözött Madridba az Intertől, és azóta minden évben jelölték az Év edzőjének a FIFA-gálán, azonban csak az első alkalommal ment el, amikor abban bízott, az Interrel besöpört BL-győzelem, olasz bajnoki cím és olasz kupa elég lehet a győzelemhez, de a világbajnok spanyol válogatott kapitánya, Vicente del Boque megelőzte. Ahogy most, úgy akkor is kupameccs előtt állt a Real, de Mourinhót akkor ez még nem zavarta. Tavaly viszont szintén távolmaradt, és akkor a Málaga elleni kupamecsre fogta, hogy nem ment el, de üzenetében elmondta, a Barcát irányító Josep Guardiola érdemelné meg az elismerést.

Az AS szerint Mourinho a mostani esettel nem először hozta kellemetlen helyzetbe hozta Florentino Pérezt, a Real elnökét. Az edző körül ráadásul egyre jobban szorul a hurok a kirobbant konfliktusok miatt, a vasárnapi bajnokin például kifütyülték a Real-drukkerek, akiknek nem tetszett, hogy Iker Casillas helyett Adant állította a kapuba. Mourinhónak 2016-ig szól a szerződése, de a mostani helyzetét látva nem kizárt, hogy a nyáron továbbáll Madridból.