Vágólapra másolva!
Silvio Berlusconi szerint száz játékost figyel a Milan, de nincs közöttük Mario Balotelli, akit a Milan elnöke rohadt almának nevezett. A volt olasz miniszterelnök ugyanakkor nagyon örülne, ha Pep Guardiola leülne a piros-feketék kispadjára, Pato pedig idővel visszatérhet Brazíliából.

"100 játékost figyelünk, kimondottan 16 és 21 év közöttieket. Nem olcsók, de idővel topjátékosok lesznek" - nyilatkozta Silvio Berlusconi Milan-elnök, aki szerint három tehetség - egy olasz és két külföldi - már most csatlakozhat a klubhoz.

A még mindig csak 22 éves Mario Balotelli azonban nem lesz az érkező között. "Ő olyan, mint egy rohadt alma, képes megfertőzni a klubokat, a Milannal is ezt tenné. Sosem egyeznék bele egy olyan játékos érkezésébe, mint Balotelli."

Forrás: AFP/Olivier Morin
Középen Berlusconi ezen a 2011-es képen

Az elnök szerint Stephan El Shaarawy máris a Milan szimbóluma. "Hosszú évekig velünk marad és a klub történelmének a része lesz. Semmi esély nincsen az ő távozására."

Berlusconi leszögezte: nagyon szereti a szép focit, ezért szeretné a volt Barca-edző Pep Guardiolát a Milanhoz vinni. "De az érkezése majdnem lehetetlen, még úgy is, hogy kedvel engem és szereti a Milant."

"Pato megígérte, hogy visszatér - teljesen felépülve, tehát egy, vagy másfél év múlva ismét a Milan játékosa lesz" - mondta a csatárról, aki a minap a brazil Corinthianshoz igazolt.

"Sneijder? Mennyi idős? 28? Akkor nem része a tervünknek" - mondta Berlusconi a városi rivális Inter holland csillagáról.

"Van Basten a kedvencem azon játékosok közül, akik Aranylabdát nyertek a Milanban. Franco Baresi és Paolo Maldini is megérdemelte volna a díjat" - tette hozzá az elnök.