Vágólapra másolva!
A belga Anderlechttől a télen távozó Juhász Rolandot nagyon bántja, hogy klubjánál olyan helyzetbe került, hogy az első csapattal már el sem utazhatott az edzőtáborba, helyette az U21-esekkel kell készülnie.

"Nem hittem volna, hogy hét és fél év után ide jutunk. Mert az rendben van, hogy egy edző nem számol valamelyik játékosával, de hogy ennyi idő után így bánjanak valakivel, az sok. Mintha legalábbis embert öltem volna. Hihetetlenül bánt ez az eljárás, meg az, hogy korábbi hét évet, amikor betegen, sérülten is vállaltam a játékost, mintha mindenki elfelejtette volna" - mondta a Nemzeti Sportnak Juhász, akinek az U21-es csapathoz kellett csatlakoznia, miközben az első csapat Törökországban edzőtáborozik.

A hetvenhatszoros válogatott védő szerint elképzelhető, hogy az nem tetszett klubjának, hogy a júniusban, a csehek elleni meccsen elszenvedett sérülés után amint újra egészséges lett, ismét elutazott a válogatotthoz. Juhász iránt több helyről is érdeklődnek, lehetett olvasni az ukrán Dnipróról, a török Trabzonsporról és az angol Sunderlandről is, a védő pedig amondó, nincs olyan helyzetben, hogy válogasson.

"Szeretnék Nyugat-Európában futballozni, természetes, hogy a Sunderland és a Premier League hihetetlenül vonz, de nem mondanék nemet a Dniprónak sem". Juhász akár egy magyar csapat elől sem zárkózik el, de most még a külföldi folytatás a valószínűbb szerinte.