Vágólapra másolva!
A Hamburg 103-szoros holland válogatott játékosa elismerte, hogy szilveszter éjszakáján megütötte feleségét, a modell Sylvie-t. Hét év után elválnak.

"Nagyon bolond voltam, egy igazi idióta. Nagyon sajnálom az esetet, ennek soha nem lett volna szabad megtörténnie" - mondta a Tottenham és a Real Madrid volt játékosa, aki állítólag úgy megütötte a feleségét, hogy Sylvie elesett a padlón.

A játékos modellként is dolgozó párja később azt mondta, megbocsátott férjének, később mégis bejelentették, hogy elválnak.

Pedig Van der Vaart korábban éppen azért tért vissza a Tottenhamtől Hamburgba, hogy több időt tölthessen tévékommentátorként dolgozó nejével.

"Csak magunkat vádolhatjuk. Nagyon sajnálom, hogy nem működött ez a dolog köztünk" - folytatta Van der Vaart, amire a felesége annyit mondott: "Még ha furcsán hangzik is, továbbra is szeretjük és tiszteljük egymást."

Forrás: AFP

Erre jó példa, hogy a focista nem cserélte le azt a zöld cipőjét, amelyen a Sylvie felirat virít.

A pár 2005-ben házasodott össze, a következő évben pedig megszületett kisfiuk. 2009-ben Sylvie-nél mellrákot diagnosztizáltak, de a kemoterápia és a műtét sikeresnek bizonyult. Férje végig kitartott mellette.

A Hamburg kiáll a középpályás mellett: "Támogatjuk Rafát, igyekszünk védelmet nyújtani neki és időt adunk a számára. Imádja a labdarúgást, és ez ki fogja segíteni, ráadásul ő nagyon erős jellem" - nyilatkozta Frank Arnesen klubmenedzser. "Nagyon jó teljesítményre képes, ha pedig szüksége lenne rám, én ott leszek."