Vágólapra másolva!
A Milan brazil zsenije egyetlen év alatt hatféle izomhúzódást szenvedett, a vb-ezüstérmes holland klasszist szeptember óta jegeli az Inter, a negyvenszeres olasz válogatott 22 hónapja nem játszik a Juventusban. Az Arsenal marokkói csatára az elátkozott Afrika-kupa óta lejtőn van, Dél-Amerika második legjobbja másfél év alatt nem volt kezdő a Napoliban. Egy csapatra való remek játékos tévedt el, és jutott pokolra a futballvilág útvesztőiben.

Wesley Sneijder

A holland középpályás nem futballozott rosszul, amikor pályára lépett, még ha nem is tudta megismételni azt a teljesítményt, amivel 2010-ben vb-ezüstig vezette a válogatottját. A legnagyobb gondja az volt, hogy 2012-ben mindössze 19 bajnokin szerepelt, és már szeptember óta csak edzésen látott labdát. Előbb sérülés miatt volt kénytelen pihenni, majd pedig a klubbal való vitája miatt mellőzték. A megoldás alighanem mind az Inter, mind Sneijder számára a klubváltás lenne, lehetőleg még januárban.

Nuri Sahin

Másfél évvel ezelőtt a török középpályás még a Bundesliga legjobbja volt, és nagy álma valósult meg azzal, hogy a Borussia Dortmundból a Real Madridba igazolt. Spanyolországban azonban semmi sem jött össze neki, előbb megsérült, majd pedig képtelen volt beverekedni magát a csapatba. Mindössze négy bajnokin szerepelt, majd 2012 nyarán kölcsönadták a Liverpoolnak, ahol azonban mostanában szintén csak a lelátón jut neki hely.

Pato

A még mindig csak 23 éves brazil az elmúlt időszakban annyiszor volt sérült, mint sok futballista teljes karrierje során. A transfermarkt.de csak a 2012-es esztendőre hat különböző izomhúzódást sorol fel nála, nem csoda, hogy az év során összesen mindössze 18 tétmérkőzésen szerepelt, és ebben minden benne van a bajnokitól kezdve a BL-meccseken keresztül a válogatott találkozókig. A jelek szerint most fogyott el a Milan vezetőségének türelme, és Pato januárban hazatérhet Brazíliába.

Forrás: AFP
Patónak leginkább csak ez a szerep jutott 2012-ben

Eduardo Vargas

A 2011-es esztendő második legjobb dél-amerikai játékosa januárban több mint 11 millió euróért igazolt a Napoliba, azonban a chilei támadó egy év alatt egyetlen bajnokin sem tudott bekerülni a kezdő tizenegybe. Összesen 19 alkalommal lépett szerepelt a Serie A-ban, de csak 290 percet töltött a pályán, meccsenként átlagosan 12 percet kapott. Pedig az Európa Ligában bizonyított, az AIK Stockholm ellen mesterhármast szerzett. Nagy kérdés, hogy ha a trénernek, Walter Mazzarrinak nincsen rá szüksége, akkor miért vették meg?

Lúcio

A brazil középhátvéd tavasszal még alapember volt az Internazionaléban, azonban a klub a nyáron úgy döntött, hogy inkább felbontja a szerződését, mint hogy tovább állja csillagászati fizetését. Némileg meglepő módon a Juventus csapott le az ingyen igazolható, rutinos bekkre, aki azonban Torinóban nem vált be, mindössze négy tétmeccsen szerepelt, és novemberben itt is szerződést bontottak vele. Lúcio gyorsan talált magának új csapatot, 2013-ban otthon, a Sao Paulo FC-ben próbálkozhat.

Arjen Robben

Tavasszal sokáig úgy tűnt, hogy a 2012-es esztendő Robben éve lesz, a holland szélső kiválóan játszott a Bayernben, csapatával bejutott a Német Kupa és a Bajnokok Ligája döntőjébe is. Áprilisban azonban a bajnokságban a Dortmund ellen sorsdöntő pillanatban kihagyott egy büntetőt, majd tizenegyest rontott a BL-döntőben is. A büntetőpárbajban már nem is vállalta, hogy a labda mögé álljon. De ezzel még nem volt vége, pocsékul futballozott az Eb-n, ahol be is szólt a szövetségi kapitánynak, Bert van Marwijknak, ősszel pedig szokás szerint megsérült, és mindössze öt bajnokin lépett pályára.

Forrás: AFP/Christof Stache
Robben a kihagyott áprilisi büntető óta csak keresi önmagát

Andrej Arsavin

Az orosz támadó számára pozitívan indult az esztendő, hiszen az Arsenal kölcsönadta a Zenitnek, ahol végre játéklehetőséget kapott, bár csak tíz bajnokin szerepelt az év első felében. Az Európa-bajnokságon is kiválóan kezdett, az első, csehek elleni csoportmeccsen brillírozott, de hiába nyert a szbornaja 4-1-re, végül nem jutott tovább csoportjából. A Zenit nem hosszabbította meg a kölcsönszerződést, és Arsavin így maradt az Arsenalban, ahol az ősszel egyetlen bajnokin sem kapott 20 percnél többet.

Vincenzo Iaquinta

A negyvenszeres olasz válogatott csatár 2011 márciusa óta nem lépett pályára a Juventus színeiben, noha hivatalosan még mindig a torinóiak futballistája. Januárban kölcsönadták a Cesenának, ahol hét meccsen szerepelt, majd megsérült, azóta pedig hiába épült fel, csak a tartalékok között tréningezhet a Juvéban. Szerződése az idény végén lejár, és akkor végre szabadon kereshet új csapatot magának.

Sergio Canales

A hatalmas tehetségnek tartott, mindössze 21 éves támadó középpályás áprilisban épült fel a 2011 novemberében elszenvedett térdszalag-szakadásából, de mindössze öt mérkőzésen lépett pályára, az ötödiken ugyanis újból elszakadt a térdszalagja. Hogy a Valencia mennyire bízik a spanyol fiatalban, azt jelzi, hogy ennek ellenére is végleg megvette a nyáron a Real Madridtól.

Maruan Csamak

Az Arsenal 2011 nyarán ingyen szerezte meg a marokkói támadót, akinek londoni karrierje remekül indult, novemberben már hét gólja volt. Januárban aztán elutazott az Afrika-kupára, ahol nem tudott betalálni, Marokkó már a csoportkörben kiesett, és innentől kezdve semmi sem sikerült neki. A bajnokság hátralévő részében képtelen volt gólt szerezni, az aktuális idényben pedig pályára sem lépett a Premier League-ben. A 2013-as Afrika-kupára már be sem hívták a válogatottba, mintha elfelejtett volna futballozni.

www.globalsoccerapp.com