Vágólapra másolva!

Új ajánlatot tett az NHL-liga a játékosoknak

Új ajánlatot tett az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) a játékosoknak, hogy megmentse a 2012/13-as szezont, amely a tulajdonosok és játékosok között fennálló bérvita miatt nem kezdődött el az eredetileg tervezett októberi időpontban, sőt azóta az egész idény veszélybe került.

Az újabb kollektív szerződést, amelyet nyilvánosan nem ismertettek, csütörtökön küldték el a játékosokat képviselő szakszervezetnek.

Nagy valószínűséggel ez az utolsó esély a megállapodásra, ugyanis a felek december 13. óta nem ültek le tárgyalni. Eközben az NHL múlt héten január 14-éig minden mérkőzést törölt. Ezzel 625-re nőtt a biztosan elmaradó alapszakaszmeccsek száma, és ez már az eredetileg tervezett találkozók 50,8 százalékát jelenti.

Az NHL elöljárói korábban úgy nyilatkoztak, hogy legalább csapatonként 48 meccses alapszakaszra van szükség ahhoz, hogy "értékelhető" szezont lehessen rendezni. Egy teljes szezon együttesenként 82 találkozóból áll.

A rajongók számára még adhat némi reményt, hogy az 1994/1995-ös idény előtti megállapodás szintén sokáig váratott magára, és végül 1995. január 11-én sikerült megegyezni, majd 20-án el is kezdődött az alapszakasz, amelynek során 48 meccset játszottak az együttesek. A legutóbbi kollektív szerződés körüli vita ugyanakkor nem zajlott ilyen simán, és a 2004/2005-ös szezon teljes egészében elmaradt.