Vágólapra másolva!
Miután a CFR Clujnak nem sikerült továbbjutnia a Bajnokok Ligája-csoportkörből, a kolozsvári klubnál úgy döntöttek, több kulcsjátékostól is megválnak.

A brazil Rafael Bastos már távozott is, a szaúdi Al Nasszr 3,5 millió eurót fizetett a 28 éves támadóért. A következő távozó a görög Pantelisz Kapetanosz lehet, a 29 éves, négyszeres válogatott csatárra a Szalai Ádámot is foglalkoztató Bundesliga-csapat, a Mainz vetett szemet. Érte hárommillió eurót fizetnének a németek.

A Prosport.ro szerint távozhat a szenegáli Modou Sougou is, aki pedig négy BL-gólt is szerzett az idei kupasorozatban. A 29 éves szélsőt többen is vinnék, de a legkitartóbb kérőnek a Wigan tűnik, amely négymillió eurót sem sajnálna Sougouért.

Az együttesnek magyar játékosa is van, a volt válogatott középpályás Vass Ádám idén, eddig kilenc mérkőzésen szerepelt.

A Cluj hiába szerzett tíz pontot (három győzelem, egy döntetlen, két vereség) a Bajnokok Ligája H csoportjában, csak harmadik lett, a 12 pontos Manchester United és a szintén 10 pontos Galatasaray mögött.

Az Európa Ligában a kolozsváriak ellenfele az olasz Inter lesz: az odavágót Milánóban rendezik február 14-én, a visszavágóra pedig egy héttel később kerül sor Romániában. A címvédő a román bajnokságban csak ötödik, az éllovas Steaua előnye 15 pont.