Vágólapra másolva!
Rákos daganatot diagnosztizáltak az orvosok Tito Vilanova, a Barcelona edzőjének fültőmirigyében. A klub az összes szerdai sajtóeseményét törölte, a trénert csütörtökön megműtik.

A keddi örömteli fejleményeket valóságos sokk követte a Barcelona háza táján: Eric Abidal felépülése, illetve Lionel Messi, Carles Puyol és Xavi Hernández szerződéshosszabbítása után Tito Vilanova vezetőedző fültőmirigyében ismét rákos daganatra bukkantak az orvosok.

Az edző 2011 őszén már sikeresen leküzdötte a betegséget, egy műtéttel eltávolítottak egy daganatot a fültőmirigyéből, ami után tavasszal térhetett vissza a csapat kispadjára, akkor még Pep Guardiola segítőjeként.

A klub orvosi stábja szerda délután a Barca hivatalos weboldalán azt közölte: a szakvezetőt csütörtökön megműtik, és három-négy napig kórházban kell maradnia. Ezt követően többek között kemoterápiás kezelést is kap hat héten át. Ebben az időszakban - ha minden rendben zajlik - akár munkavégzésre is képes lehet.

Arról egyelőre nincs információ, hogy a rehabilitáció idején ki pótolja a nyáron másodedzőből vezetőedzővé előlépett Vilanovát.

A Daily Mail című brit lap úgy tudja, a 44 éves Vilanova kész lemondani a posztjáról, a klub azonban közölte, addig nem gondolkodnak utódról, amíg Vilanova nem beszélt a játékosokkal.

A Barcelona törölte a klub karácsonyi ünnepségét is.