Vágólapra másolva!
Bár Lionel Messi szerdai sérülése nem bizonyult súlyosnak, a Marca igyekszik bebiztosítani a gólcsúcsát akkor is, ha idén már nem szerezne több gólt.

Az idei tétmeccseken 84 gólig jutó Messi egyetlen találatra van Gerd Müller rekordjától, ám a spanyol lap szerint már akkor is rekorder lesz, ha a hátralevő négy találkozóján nem szerez gólt.

A spanyoloknak ugyanis sikerült előkaparniuk a német válogatott egyik meccsét, melyen Müller egyik góljáról szerintük kiderül, hogy nem ő szerezte.

A szovjetek ellen 1972-ben 4-1-re megnyert találkozón Müller csak belepiszkálni tudott egy kapufáról kipattanó labdába, ami valószínűleg nem jutott volna a hálóig, de a hazai kapuson irányt váltva végül becsorgott a kapuba, így viszont a Marca szerint öngólnak kellett volna elkönyvelni. A másik három német gólt szintén Müller szerezte.