A XVI. kerületi iskolaigazgató, aki Messinek is lengetett

A hétvégi Paks-Pápa és Videoton-Újpest meccs volt Vámos Tibor utolsó két találkozója, a 45 éves iskolaigazgató egy vb-előlöntő és egy olimpiai döntő után, 280 NB I-es és tucatnyi BL-meccsel a háta mögött fejezte be partjelzői pályafutását. Waltner és Tököli mindig nagy kihívás elé állította, a fenegyerek Rooneyval azonban könnyen boldogult. Egy-egy meccse előtt a csapatok lestaktikáját tanulmányozta, a szidalmak helyett pedig inkább arra emlékszik, amikor a szurkolók vastapsa kísérte az öltözőbe.

Hogyan jut el az ember odáig, hogy olimpiai döntőt, világbajnoki elődöntőt és tizenkét BL-csoportmeccset vezessen?

Rengeteg szorgalommal és szerencsével. A középiskolában hárman voltunk nagyon jó barátok, 16 éves voltam, amikor az egyikünk már levizsgázott a játékvezető-tanfolyamon, sokszor mesélt arról, hogy milyen jópofa dolog hétvégenként meccset vezetni, amihez ráadásul egy kis zsebpénz is jár. A másik barátommal is kedvet kaptunk, elvégeztük a tanfolyamot, és 17 évesen már meccset vezettem a székesfehérvári körzeti bajnokságban, akkor még játékvezető voltam. Nem volt autóm, így előfordult többször is, hogy a vendégcsapat buszára kéredzkedtem fel, ha épp arra mentek haza, amerre laktam, szóval vigyáznom kellett, hogyan vezetem a meccset. Életem első játékvezetői edzőtáborában az öregek folyamatosan azt mondogatták, hogy ne álmodozzak az NB I-ről, oda csak úgy juthatok el, ha van egy olyan keresztapám vagy ismerősöm, aki el tudja intézni. Akkor elhatároztam, hogy legalább egyszer az NB II-ben fogok vezetni, ez néhány év múlva meg is valósult. Aztán 1998-ban úgy döntöttem, hogy partjelző leszek, mert úgy gondoltam, hogy könnyebben lehetek nemzetközi kerettag, mint játékvezetőként, ez egy év múlva össze is jött. Utána mindig kitűztem magam elé egy-egy célt, így jutottam el a legmagasabb szintig.

Egy partjelző ugyanúgy készül egy-egy meccsre, mint egy focicsapat?

Ha megkaptam egy Fradi-Újpest meccset, arra azért nem ártott felkészülni. Külföldi megbízatások esetén is megnéztem videón az adott csapatok korábbi találkozóit, de volt, hogy kimentem a stadionba is egy-egy meccsre, hogy tanulmányozzam a csapatok játékstílusát és lestaktikáját. Érdekesek például a Videoton kapuközeli pontrúgásai, amikor hat-hét fehérvári támadó az ellenfél védői mögött helyezkedik el, majd onnan fut vissza, hogy a rúgás pillanatában ne legyen lesen. Ez vagy sikerül nekik, vagy nem. És persze a felkészülésnél arra is figyelni kell az embernek, hogy a magánéletét úgy alakítsa, hogy a meccs napjára kipihent legyen, mert fáradtan ezt a munkát sem lehet jól végezni.

Volt olyan játékos, akiből külön kellett készülni a játékstílusa vagy a pökhendisége miatt?

Itthon Waltner Róbert és Tököli Attila csatárjátéka mindig nagy kihívás elé állított, hiszen folyamatosan a leshatáron kóboroltak. Ami a külföldieket illeti, Wayne Rooneyt például nagy fenegyereknek tartották, amikor azonban én lengettem neki, soha nem volt vele gondom, kellemes csalódás volt. Az igazsághoz tartozik, hogy azokat a meccseket meg is nyerték Rooneyék, márpedig az eredmény is sokat számít egy-egy játékos viselkedésénél. A francia-litván Eb-selejtezőn például Thierry Henry pocsékul játszott, és emiatt a kelleténél többször és kevésbé szimpatikus módon reklamált, amikor les miatt többször is megállítottam.

Igazi világklasszisokat látott testközelből játszani, ki a legjobb focista, akinek lengetett?

Keveset tapasztalunk a játékból, mert nem elsősorban a focistákra figyelünk ilyenkor, a tévé előtt jobban látszanak bizonyos megmozdulások. De persze volt dolgom remek focistákkal, a pekingi olimpia döntőjében játszott egy bizonyos Lionel Messi, na, ő tényleg egy született zseni. De hatalmas élmény volt Fodor Imre szélvészgyors játékát vagy Détári Lajos játékintelligenciáját figyelni.

Vámos Tibor (balra) a pekingi döntő előtt

Volt olyan világsztár, akivel baráti kapcsolatba került?

Kölcsönösen nagyon tiszteljük egymást, de a külföldiekhez nem egyszerű közel kerülniük a bíróknak. A világbajnokságon például hermetikusan el voltunk zárva a csapatoktól, így nem is tudtunk sehol találkozni, csak a pályán és az öltözőfolyosón.

Kassai Viktorral és Erős Gáborral bejárta a világot, elég volt összezárva lenni velük, amikor külföldön voltak, vagy a magánéletben is összejártak?

Mindig együtt edzettünk, és miután kiderült, hogy a korom miatt már nem vehetek részt a következő felkészülésben, utána is rendszeresen hívogattam a srácokat, és azóta is tartjuk a kapcsolatot. Minden egyes fontosabb külföldi meccs előtt sok sikert kívánok nekik.

Van értelme megkérdeznem, hogy kit tart a világ legjobb játékvezetőjének?

Nincs. De szerintem érthető, hogy nem tudok objektíven válaszolni erre a kérdésre. Kassai Viktort ráadásul 2011-ben hivatalosan is megválasztották a világ legjobbjának, ezt egy kicsit a saját sikeremnek is tartom.

A partjelzők még a játékvezetőknél is kevesebb pozitív visszajelzést kapnak, a szurkolók szinte csak támadják őket, néha nemcsak verbálisan, hanem tettleg is. Miért jó egy zászlóval a kézben egy vonal mentén fel és alá rohangálni, miközben szidják az embert?

Ez meglehetősen összetett kérdés. Én például soha nem voltam igazolt focista, csak az iskolában játszottam, de nagyon szerettem volna bekerülni a foci világába, azóta pedig olyan játékosokkal foghattam kezet, mint Lionel Messi, és olyan csapatoknak lengethettem, mint a Manchester United. Persze hosszú út vezetett idáig, a pályafutásom elején, az alacsonyabb osztályokban akadtak húzósabb szituációk, ez a sajnálatos velejárója ennek a szakmának. Volt, hogy csak nehezen tudtuk elhagyni a sporttelepet a feldühödött helyiek miatt, de szerencsére engem komolyabb atrocitás sosem ért. Meccs közben persze szidnak bennünket és a családtagjainkat, de a lefújás után azért általában megbékélnek a szurkolók is. A sokéves pályafutás alatt azonban ezek a dolgok eltörpülnek a rengeteg csodálatos élmény mellett. Éger László például a hétvégén az utolsó meccsem előtt megszorította a kezem, és közölte, hogy nagy tisztelője a munkámnak. Egy korábbi meccsen az egyik ítélet után elszakadt nála a cérna, de tudtam, hogy nem haragszunk egymásra, az pedig, hogy most nekem ajándékozta a mezét, fantasztikus sportemberi gesztus volt tőle, az ilyen pillanatokért is megéri ezt csinálni.

Viszont vannak mélypontok ebben a szakmában is, ilyen volt Kassai Viktornak és asszisztensének, Vad II Istvánnak, amikor az Eb-n elnéztek egy szabályos gólt az ukrán-angol meccsen. Önnek is volt olyan téves ítélete, amelyen napokig rágódott?

Én sem vagyok tévedhetetlen, nálam is született lesgól, és igen, olyan szituáció is volt, hogy nem adtunk meg egy szabályos gólt. Ugyanúgy engem is bántanak ezek, mint például egy játékost egy öngól vagy egy kihagyott tizenegyes. Volt, hogy napokig nem hagyott nyugodni egy téves ítélet, de a következő pozitív visszajelzésnél már elfelejti az ember.

A mérkőzés ellenőrein és a családtagokon kívül kap mástól is elismerést egy partjelző?

Ritkán, de kap. Persze a mérkőzés ellenőrének a jelentése a legfontosabb, de volt már olyan egy NB III-as meccsen, hogy a szurkolók vastapsa kíséretében vonultunk az öltözőbe. De amikor egymás után nagyobbnál nagyobb meccseket vezettünk, akkor is számos közönségtalálkozóra meghívtak bennünket, ott rengeteg szeretetet és elismerést kaptunk a szurkolóktól.

A videobíró segíthetné az asszisztensek munkáját?

Teljesen hibátlanul nem lehet levezetni egy meccset, akármilyen technikát vezetnek is be, hibák mindig lesznek. A foci nem olyan, mint azok a sportok, ahol eleve sokat áll a játék, nehezen kivitelezhető, hogy állandóan visszanézzék a kétes szituációkat. Persze egyre nehezebb a partjelzők dolga, hiszen a játék gyorsult, a játékosok egyre többször próbálják megtéveszteni a bírókat. A nemzetközi meccseken gyakran 32 kamera figyeli az eseményeket, míg nekünk fejenként csak két szemünk van, az elvárások ugyanakkor hatalmasak velünk szemben. Ezzel együtt én úgy látom, hogy a hatbírós rendszert fogják inkább alkalmazni, már csak azért is, mert a világ összes számottevő stadionját szerintem lehetetlen felszerelni a videobírós technikával.

Visszavonult partjelzőként egy általános iskolát vezet, és sportújságírói végzettsége is van. Hogyan fognak telni a napjai mostantól?

Még Hajdú B. Istvánnal együtt végeztem egy médiaiskolában, akkoriban én is Vitray Tamás akartam lenni, de már nem írnék, mert a ma divatos szenzációhajhász újságírás nem menne nekem. Az iskolaigazgatói állás gyakorlatilag eddig is kitöltötte a mindennapjaimat, napközis tanárból lettem igazgató, 13 éve vezetem a XVI. kerület legnagyobb általános iskoláját, ez idő alatt 200 fővel nőtt a tanulói létszám. Ugyanakkor a játékvezetéshez értek a legjobban, ezért nem akarok teljesen hátat fordítani a sportágnak, szeretnék mérkőzésellenőrként vagy a szövetségben tolmácsként dolgozni, hiszen angolul és oroszul is jól beszélek. Sportos kifejezéssel élve: lefújták az első félidőt, várom, hogy következzen a második.