Vágólapra másolva!
A FIFA két vb-selejtezőre eltiltotta azt a dél-koreai játékost, aki az olimpia bronzmérkőzése után politikai állásfoglalást tartalmazó táblát mutatott fel. Dokdo a mienk! - üzente a japánoknak.

A FIFA hétfőn jelezte, hogy Park Dzsong Vut a sporthoz nem illő viselkedéséért tiltja el, egyben pedig felszólította a dél-koreai szövetséget: tegyen lépéseket annak érdekében, hogy hasonló esetek ne forduljanak elő a jövőben.

Park a japánok ellen 2-0-ra megnyert bronzmeccs után "Dokdo a mienk!" feliratú transzparenst emelt fel. A középpályást a Nemzetközi Olimpiai Bizottság rögtön az eset után megbüntette, így sem akkor, sem azóta nem vehette át ötkarikás érmét.

Az ügy előzménye az, hogy Ri Mjong Bak dél-koreai elnök augusztus 10-én, néhány órával a bronzmérkőzés előtt látogatást tett a Dél-Korea által ellenőrzött, de Japán által is magáénak követelt, Dokdo nevű Japán-tengeri szigeteken, diplomáciai botrányt okozva Szöul és Tokió között. A látogatás elleni tiltakozásul a japán külügyminisztérium ideiglenesen hazarendelte szöuli nagykövetét, s behívatta Dél-Korea tokiói diplomáciai képviselőjét. Ez volt az első alkalom, hogy egy dél-koreai államfő látogatást tett a Japánban Takesima néven ismert szigeteken.

Park a FIFA döntése miatt nem játszhat majd március 26-án Katar és június 4-én Libanon ellen.