Vágólapra másolva!
Csak akkor lesz 12, különböző országbeli városban a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság, ha a nemzeti szövetségek támogatják a javaslatot.

Michel Platini, az európai szövetség (UEFA) elnöke arról beszélt hétfőn a szervezet Szentpéterváron tartott végrehajtó bizottsági ülése után, hogy most a tagszövetségek visszajelzéseit várja az UEFA a nyári, lengyel-ukrán közös rendezésű Eb-n bejelentett ötlettel kapcsolatban.

A francia sportvezető hozzátette, ha pozitív visszajelzések érkeznek, akkor kezdik el kidolgozni a részleteket. Az UEFA vezető testülete decemberben vitatja meg a javaslatot, és jövő év elején születhet végleges döntés a kérdésben.

Platini azt is kijelentette, ha meg is valósul a 12, különböző országbeli városban rendezett Eb, az egyszeri alkalom lesz, aminek az apropóját elsősorban az adná, hogy 2020-ban lesz hatvanéves a legrangosabb európai futballtorna. Az angol szövetség máris jelezte, hogy megrendezné a döntőt, amelynek a Wembley-stadion adna otthont.

A 2020-as Eb rendezése iránt Törökország érdeklődik, illetve Skócia, Wales és Írország közös pályázaton gondolkodik. Előbbi azonban csak akkor kandidál, ha Isztambul alulmarad a 2020-as nyári olimpia rendezéséért folyó versenyben.

Mostanáig egy vagy közösen két ország adott otthont a négyévenkénti tornának. A következő, immár 16-ról 24 csapatosra növelt Eb-t Franciaország rendezi 2016-ban.