Vágólapra másolva!
Sergio Ramos határozottan állítja, akkor sincs veszve a bajnoki címvédés a Real Madridnak, ha a vasárnapi Clásicón kikapnak Barcelonában. A világbajnok védő vasárnap jobbhátvéd volt, de jobban szeret középen játszani.

Hat forduló után hatodik a Primera Divisiónban a Real Madrid, nyolc pontra lemaradva a Barcelonától. A csapat védője, Sergio Ramos szerint ugyanakkor minden feltétel a katalánok befogására.

"Nem dől el a bajnokság még akkor sem, ha a Clásicót el is veszítenénk" - mondta Ramos az AS-nek. "Nyilvánvalóan sok lenne a 11 pont hátrány, de a múltban nagyobb különbségek is eltűntek. Most azonban az Ajax elleni szerdai Bajnokok Ligája-meccsre kell koncentrálnunk, utána lesz idő a barcelonai kirándulással foglalkozni."

Rolando viszont éppen az ellenkezőjét hangoztatja: "Jó a csapatunk, de nem veszíthetünk több pontot. Fontos győzelmet arattunk, kicsit letargikusan kezdtünk, de a Depor gólja után felébredtünk.

Ramos vasárnap jobbhátvédet játszott a Deportivo ellen, ám egyértelművé tette, hogy jobban érzi magát a védelem közepén: "Ha minden igaz, José Mourinho pihentetni akarta a jobb oldali védőnket. Én középhátvéd szeretek lenni, nagyon kényelmesen érzem magam a pálya azon részén. De az sem probléma, ha az edző többet szeretne a jobb szélen játszatni."

A rotáció kérdéséhez Ronaldo is hozzászólt: "El kell fogadnunk az edző döntését, mert tudja, mi a legjobb a csapatnak. Nagyon hosszú a szezon, kell néha változtatni."