Vágólapra másolva!
A két magyar érdekeltségű csapat közül csak az egyiknek sikerült ledolgoznia az első meccsen összeszedett hátrányt a Bajnokok Ligája utolsó selejtezőkörében. Juhász Roland a 80. percben állt be az Anderlechtbe, amely az utolsó tíz percben két gólt szerezve harcolta ki a csoportkörbe jutást a ciprusi AEL Limasszol ellen. Lencse László kezdő volt az izraeli Kirjat Smonában, sőt, gyönyörű szabadrúgásgólt szerzett, de csapata így sem tudta legyűrni a korábban a Debrecent búcsúztató fehérorosz BATE Boriszovot.

A BATE sorozatban második évben, és az elmúlt öt évben harmadszor jutott a BL-be, Lencséék pedig az EL-ben folytathatják.

Lencse gólja:

http://rd3.videos.sapo.pt/play?file=http://rd3.videos.sapo.pt/fjdFzwUkK1iyoPmv9ZRb/mov/1&relatedVideos=none


A ciprusi AEL Limasszol nem tudta megismételni az APOEL tavalyi bravúrját, pedig a 81. percig továbbjutásra állt az Anderlecht ellen.

A brüsszeliek végigtámadták a meccset, de egy ízben az első félidőben Proto kapus bravúrjára is szükségük volt, hogy versenyben maradjanak. Juhász Roland a 80. percben szállt be, és egy perccel később épphogy elsuhant a feje előtt a labda, ami Mbokaninak végül jó lett. A 89. percben még Jakovenko is beköszönt, így végül 3-2-vel jutott tovább a belga csapat, amely a 2006/2007-es idényben szerepelt utoljára a BL-főtáblán.

http://www.dailymotion.com/swf/video/xt4h4x


Első ízben lesz ott a legjobbak között viszont a Málaga, amely az otthon megszerzett kétgólos előnyét idegenben is megőrizte a Panathinaikosz ellen. Szintén idegenben vitézkedett a Dinamo Zagreb és a Braga is, a horvátok Mariborban is nyerni tudtak, és sorozatban másodszor jutottak a főtáblára, a 2011-es EL-döntős portugálok pedig az Udinesét búcsúztatták büntetőkkel, miután Maicousel panenkázása elég rosszul sült el.

Bajnokok Ligája, selejtező, a főtáblára jutásért:
Kirjat Smona (izraeli) - BATE Boriszov (fehérorosz) 1-1 (0-0)
gól:
Lencse (67.), illetve Pavlov (94.)
továbbjutott: a BATE, 3-1-es összesítéssel

Anderlecht (belga) - AEL Limasszol (ciprusi) 2-0 (0-0)
gól: Mbokani (81.), Jakovenko (89.)
tj.: az Anderlecht, 3-2-es összesítéssel

Panathinaikosz (görög) - Málaga (spanyol) 0-0
tj.: a Málaga, 2-0-s összesítéssel

Maribor (szlovén) - Dinamo Zagreb (horvát) 0-1 (0-1)
gól: Tonel (12.)
piros lap: Arghus (85., Maribor)
tj.: a Dinamo, 3-1-es összesítéssel

Udinese (olasz) - Braga (portugál) 1-1 (1-0, 1-1, 1-1) - tizenegyesekkel 4-5
gól:
Armero (25.), illetve Rúben Micael (72.)
tj.: a Braga, 2-2-es összesítéssel, tizenegyesekkel