Vágólapra másolva!
A Borsod Online információja szerint a Diósgyőr egykori labdarúgója, L. Ákos június 4-én elrendelt házi őrizete véglegesen megszűnt.

"L. Ákos házi őrizete véglegesen megszűnt, ami azt jelenti, hogy nem áll a továbbiakban kényszerintézkedés hatálya alatt. Vagyis a büntetőeljárási törvényben a kényszerintézkedés alkalmazásának feltételei vele szemben már nem állnak fenn, Ilyen a szökés és az elrejtőzés veszélye, valamint az eljárás meghiúsítása vagy megnehezítése, továbbá a másokkal való összebeszélés" - idézte a Borsod Online dr. Szabó Esztert, a Központi Nyomozó Főügyészség helyettes szóvivőjét.

L. Ákost, a Diósgyőri VTK egykori labdarúgóját február 21-én bilincsben vitte el a rendőrség, két nappal később a Pesti Központi Kerületi Bíróság úgy döntött, 30 napos házi őrizetet rendel el. Miután az ügyész fellebbezett, március 13-án a játékost előzetes letartóztatásba helyezték. A Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság július 4-én rendelte el L. Ákos házi őrizetét.

Szabó elmondta, az úgynevezett bundaügynek jelenleg negyvenhárom gyanúsítottja van: közülük többen jelenleg is játékosok, vagy korábban azok voltak. Az eljárás továbbra is harminckét mérkőzést érint.