Vágólapra másolva!
A Liverpool ellen parádés gólt szerző Gera Zoltán szerint igaz, hogy 5-0-ra is győzhetett volna a West Brom, mégsem érzi úgy, hogy a 3-0-s végeredmény visszaadja, milyen nehéz volt nyerniük a sokáig emberelőnyben futballozó birminghamieknek.

"Természetesen nagyon örülök, hogy így sikerült a visszatérésem, nagyon jó csapat ellen tudtunk 3-0-ra győzni" - nyilatkozta a mérkőzést közvetítő angol televíziónak Gera Zoltán.

"Tényleg szép gólt szereztem, remélem, hogy ebből a találatból picit építkezhetek majd a szezon hátralévő részében is. De a legfontosabb, hogy nyertünk, és jól játszottunk" - folytatta a 33 éves légiós, aki tavaly novemberi sérülése után első tétmeccsén szerepelt szombaton.

Gera szerint igaz, hogy a WBA a helyzetei alapján akár 5-0-ra is győzhetett volna, de nem szabad elfelejteni, hogy a Liverpool tíz emberrel játszott. "Sok helyzetet kihagytunk, a végeredmény pedig nem jelzi, milyen nehéz volt a meccs."

Tavaly a WBA-t sokan kiesőjelöltnek tartották, végül tizedik lett, ezt az eredményt nem lehet könnyű túlszárnyalni. "Nehéz bekerülni az első tízbe, igyekezni fogunk, mert sok a jó csapat, de óvatosnak kell lenni. Most elöl vagyunk, de nem lesz könnyű megragadni az élmezőnyben" - mondta Gera.