Vágólapra másolva!
Fordulatos mérkőzésen nyert a Győr Siófokon a labdarúgó NB I negyedik fordulójának szombati játéknapján.

NB I, negyedik forduló:
FGSZ Siófok - Győri ETO FC 2-3 (1-1)
Siófok, 2000 néző, V: Fábián
Siófok: Szatmári - Kiss Zs., Nyári, Fehér, Fodor M. - Cokic (Pál, a szünetben), Kecskés, Egerszegi (Windecker, 65.), Sipos (Molnár M., 81.) - Kiss M. - Dajic
Győr: Stevanovic - Svec, Lipták, Lang (Pátkai, 62.), Dinjar - Trajkovic, Strestik, Kamber - Koltai (Kronaveter, 74.), Dina, Varga R. (Andric, 85.)
gól: Dajic (2.), Nyári (87.), illetve Varga R. (22.), Kamber (56., 90.)
sárga lap: Kecskés (42.), Pál (61.), Molnár M. (81.), illetve Lang (58.), Svec (80.)

Az első félidőben Lang hibáját kihasználva gyorsan vezetéshez jutott a Siófok, ám a folytatás egyértelmű győri fölényt hozott, ennek eredményeként Varga Roland egyenlíteni tudott.

A második játékrészben is a vendégek akarata érvényesült, akik egy szabadrúgás utáni Kamber-góllal meg is fordították a mérkőzés állását. A hajrában a siófokiak egy jobb oldali szögletet követően egyenlítettek az exgyőri Nyári találatával, és már úgy tűnt, döntetlennel fejeződik be a mérkőzés, a Győr azonban a rendes játékidő utolsó percében harmadszor is betalált - Kamber labdája épphogy átcsorgott a gólvonalon -, ezzel megszerezte a három pontot.

A vendégcsapat, amely a mérkőzés nagy részében jobban futballozott, egymást követően ötödször nyert a siófokiak ellen élvonalbeli mérkőzésen.

vasárnap játsszák:
Budapest Honvéd - MVM Paks 16.30
Újpest FC - Ferencváros 16.30
Lombard Pápa Termál FC - MTK Budapest 16.30
Egri FC - Videoton FC 18.30

A tabella:
1. DVSC-TEVA 4 3 - 1 9-5 9 pont
2. Budapest Honvéd 3 3 - - 4-1 9
3. Haladás Sopron Bank 4 2 2 - 8-3 8
4. Diósgyőri VTK 4 2 1 1 4-3 7
5. Győri ETO FC 4 2 1 1 7-8 7
6. Kaposvári Rákóczi 4 2 - 2 5-6 6
7. Ferencváros 3 1 2 - 5-2 5
8. MTK Budapest 3 1 2 - 4-2 5
9. PMFC-Matias 4 1 2 1 5-5 5
10. Videoton FC 3 1 1 1 2-2 4
11. MVM Paks 3 - 2 1 4-5 2
12. Kecskeméti TE 4 - 2 2 4-6 2
13. Lombard Pápa Termál FC 3 - 2 1 2-5 2
14. Újpest FC 3 - 1 2 3-5 1
15. Egri FC 3 - 1 2 3-6 1
16. FGSZ Siófok 4 - 1 3 3-8 1

Góllövőlista:
4 - Coulibaly (Debrecen)
2 - Iszlai (Haladás), Józsi (Ferencváros), Kamber (Győr), Kenesei (Haladás), Kulcsár (Debrecen), Radó (Haladás), Seydi (Diósgyőr), Sidibe (Debrecen), Simon A. (Paks), Sós (Kecskemét), Varga R. (Győr), Vrucina (Kaposvár)