Vágólapra másolva!
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága kizárta az Anorthoszisz Famaguszta együttesét az Európa Liga küzdelmeiből. A ciprusi együttes egyébként is elbúcsúzott volna, hiszen összesítésben 1-3-ra állt.

A selejtező harmadik fordulójának visszavágóján az első meccsen odahaza 1-0-ra alulmaradt grúz Dila Gori már 3-0-ra vezetett a ciprusiak vendégeként, amikor a hazai szurkolók rendbontása miatt a magyar Fábián Mihály játékvezető a 82. percben lefújta a mérkőzést.

A grúzok szinte biztosan továbbjutottak volna, a hazaiak ugyanis már emberhátrányban játszottak, továbbjutásukhoz három gólt kellett volna szerezni nyolc perc alatt.

Az UEFA illetékes testülete kedden jóváhagyta ezt az eredményt, amivel a Dila Gori jutott tovább, és készülhet a selejtező utolsó párharcára a portugál Marítimo ellen.

A kizárás mellett 50 ezer eurós pénzbírsággal is sújtották a ciprusiakat, ráadásul a következő három európai kupamérkőzésüket zárt kapuk mögött kell lejátszaniuk.

A ciprusiaknak három napjuk van a fellebbezésre.