Vágólapra másolva!
Az első fordulóban hazai pályán elszenvedett vereség után váratlanul lemondott Kis Károly, a Paksi FC labdarúgócsapatának vezetőedzője. A szakember azt mondta, szerette volna, ha a tavalyi sikerek után idén is hasonló célokért küzdhettek volna, de ennek aligha van realitása.

"Először is szeretném megköszönni azoknak az embereknek a segítségét, akik végig mellettem álltak. Edzői pályafutásom legszebb időszakát töltöttem Pakson. Kaptam egy lehetőséget, amivel úgy érzem, tudtam is élni. Hatalmas utat tettünk meg. Az elért eredményeket aligha kell felsorolni" - nyilatkozta Kis Károly a Paks hivatalos honlapján.

"Tudom, furcsa a mai magyar futball világában, hogy valaki magától fejezi be a munkát, de úgy érzem, hogy ez helyes lépés volt. Két évvel ezelőtt azt nyilatkoztam, hogy az Atomvárosnak atomerős csapata lesz. Ekkor sokan megmosolyogtak, de az élet engem igazolt. Szerettem volna, ha ilyen eredmények után hasonló célokért küzdhettünk volna. A jelenlegi helyzetben ennek aligha van realitása" - tette hozzá.

Kis utódja ideiglenesen az eddigi másodedző Máté Csaba lett.

A Paks a bajnokság nyitófordulójában hazai pályán 3-2-re kikapott a Pécstől, a hétvégén Pápán folytatja szereplését.