Vágólapra másolva!
Április 13-án még úgy volt, hogy az újonnan felépülő nemzeti stadionnak Puskás-stadion lesz a neve, és a régi kap új nevet, ám egy szerdai sajtótájékoztatón kiderült, hogy a tervek szerint 2016-ra elkészülő aréna nevéről egy internetes szavazás dönt majd.

Bárki szavazhat az új nemzeti stadion nevére a www.mnsk.hu weboldalon felkínált lehetőségek közül, és a következő lehetőségek közül lehet választani: Puskás Ferenc Stadion, Kocsis Sándor Stadion, Nemzeti Stadion, Nemzeti Aréna és Németh Imre Stadion.

"Megkezdtük az egyeztetéseket, a tárgyalásokat a Puskás név jogtulajdonosaival" - idézte az MTI Vígh Lászlót, a kiemelt sportlétesítmény-fejlesztésekkel, sportberuházásokkal összefüggő kormányzati feladatok ellátásáért felelős kormánybiztost április 13-án.

"Én azt gondolom, hogy a magyar labdarúgó-stadion a világ egyik legjobb labdarúgójáról kell, hogy elnevezve legyen, illetve a másiknak, nevezhetem a régi Puskásnak vagy a mostani Puskás-stadionnak, pedig teljesen természetes, hogy más nevet kell választani. Erre pályázatok fognak indulni" - tette hozzá Vígh.

A kormánybiztos, csakúgy mint áprilisban, most is Puskást tenné az új aréna névadójának. "Én a Puskás Ferenc Stadion változatot támogatom, hiszen azt tartom méltónak. A végleges döntést természetesen a szurkolóknak kell meghozniuk."

A szavazáson Puskás vezet 61 százalékkal, a tovább sorrend jelenleg így néz ki: Nemzeti Stadion (18 százalék), Nemzeti Aréna (14), Kocsis Sándor Stadion (7), Németh Imre Stadion (0).

A nemzeti futballstadion a jelenlegi Puskás és a Papp László Sportaréna közé kerül, és a tervek között szerepel, hogy a területen több más sportág számára is létesítményeket emelnek. A felújítás előtt álló jelenlegi Puskás Ferenc Stadion (volt Népstadion) a rekonstrukció után atlétikai létesítményként működik majd tovább.

A régi Puskásban akár 42 ezren is drukkolhatnak a vb-selejtezőkön

A kormánybiztos szerdán azt mondta, hogy 2014 elején indulhat el az építkezés, és jelenleg azokat az ötletpályázatokat várják, amelyek a stadion megközelíthetőségéről, parkolási lehetőségekről, illetve az ezekhez kapcsolódó szempontokról szólnak. Ennek lezárása után írják ki a tervpályázatot, és 2013 végén megtörténik a kivitelező kiválasztása.

"A nemzetközi tapasztalok szerint egy ilyen stadion 24-28 hónap alatt épül fel, de mi úgy tervezzük, hogy rövidebb idő alatt kész leszünk, így 2016 elején megtörténhet az átadás" - fogalmazott Vígh.

A kormánybiztos elmondta, hogy a jelenlegi Puskás Ferenc Stadion állapotfelmérésével kapcsolatos szerződés aláírás előtt áll, ha ez megtörténik, szakemberek vizsgálják majd meg az egyelőre lezárt felső karéjt, amelyet a tervek szerint felújítanának. Hozzátette, hogy a tervek szerint az idén a középső szakasz renoválása elkészül, és a magyar labdarúgó-válogatott az őszi világbajnoki selejtezőket már több mint 42 ezer néző előtt játszhatja.

A szombati Múzeumok Éjszakája programsorozathoz ezúttal a Puskás Ferenc Stadion is csatlakozik, a Stadion története című kiállítás délelőtt 10 órától lesz látogatható. Délután 5-től a stadion gyepén is lesznek programok, többek között pályára lép az atlantai olimpián szerepelt magyar futballválogatott.