Vágólapra másolva!
Nem sok pihenőjük lesz az Európa Ligában szereplő magyar csapatoknak, hiszen a selejtező első fordulójában szereplő két gárda, a Budapesti Honvéd és az MTK már július elején pályára lép a sorozatban. Ellenfelüket a június 25-i sorsoláson tudjuk meg, akárcsak a küzdelembe a második selejtezőkörben bekapcsolódó Videotonét.

A magyar drukkerek lassan kezdik megszokni, hogy kupacsapataink számára a küzdelem már a nyár közepén elkezdődik (és sajnos az esetek többségében ősszel, vagy még korábban véget is ér), és ez alól a következő idény sem jelent kivételt.

Az Európa Ligában már július 5-én pályára lépnek a csapatok, és a selejtező első fordulójában rögtön két magyar együttes, a Honvéd és az MTK is érintett lesz, majd két héttel később a Videoton is csatlakozik a mezőnyhöz.

Az MTK éppen nem kiemelt

Azt csak június 25-én tudjuk meg, hogy kik lesznek az ellenfelek, hiszen ekkor kerül sor a sorsolásra, azonban a lehetőségek számát a kiemelések alapján valamelyest csökkenteni lehet. Az egyes fordulókon belül az UEFA a kiemelést a klubranglistának megfelelően készítette el, ezt pedig az elmúlt öt év kupaszereplése alapján áll össze.

Mivel az MTK ebben az időszakban nem szerepelt az európai porondon, így az NB II-es bajnok az országkoefficiensnek megfelelően került beosztásra. Az MTK így aztán nem magának köszönheti, hogy nem kiemelt az Európa Liga selejtezőjének első körében. Nem sok hiányzott egyébként ahhoz, hogy a kiemeltek közé kerüljön, hiszen a klub éppen a vonal alatt van, vagyis ha a magyar klubok csak egy kicsit jobban szerepelnek az elmúlt öt évben, akkor az MTK leendő ellenfele a kevésbé erős csapatok közül került volna ki.

Persze így is benne van a pakliban, hogy a kék-fehérek szerencsések lesznek, és megkapják mondjuk az azerbajdzsáni Hazar Lankarant, a máltai Birkirkarát vagy a luxemburgi Differdange-ot - de ugyanígy összesorsolhatják őket a holland Twentével, a lengyel Lech Poznannal vagy norvég Rosenborggal.

Nagy utazás várhat a Honvédra

A Honvéd szintén az Európa Liga selejtezőjének első fordulójában kezdi meg szereplését, azonban a kispestiek az MTK-val ellentétben kiemeltek, köszönhetően elsősorban annak, hogy a 2009-2010-es idényben elcsíptek egy döntetlent a Fenerbahce ellen. Mindez azt jelenti, hogy az együttes papíron könnyebb ellenfeleket kaphat, viszont nagy az esély arra, hogy a csapatnak sokat kell utaznia - a potenciális riválisok között két kazah, két izlandi és egy-egy feröeri, örmény és grúz klub van. A szlovén Celje vagy Muraszombat sokkal költségkímélőbb ellenfél lenne.

Forrás: MTI/Kovács Tamás
A kispesti Délczeg (balra) kazah és örmény védőkkel is összekerülhet júliusban

Továbbjutás esetén a Honvéd a selejtező második fordulójában biztosan nem lesz kiemelt, az MTK viszont ott akár bekerülhet a kiemeltek közé - amennyiben egy olyan csapatot búcsúztat, amelynek elég magas ehhez a koefficiense, hiszen a nem kiemelt gárdák továbbviszik ellenfelük pontszámát, amennyiben kiverik őket. A kazah Aktobe vagy a fehérorosz Gomel ebből a szempontból ideális ellenfél lenne Garami József csapatának.

Az Anzsi is érkezhet Fehérvárra

A bajnoki ezüstérmes Videotonnak a selejtező első körében nem kell játszania, a másodikban viszont nem került a kiemeltek közé. Paulo Sousa együttese ennek megfelelően akár kifejezetten erős ellenfelet is kaphat, elvégre az előző idényben a Bajnokok Ligájában a legjobb nyolcig jutott APOEL Nicosia, a szintén BL-szereplő cseh Viktoria Plzen vagy az orosz Anzsi Mahacskala is ott van a potenciális riválisok között. Utóbbi alighanem a lehető legrosszabb lehetőség lenne: egy erős csapat, amely messze van - igaz, Samuel Eto'o személye miatt kifejezetten közönségvonzó.

Forrás: AFP
Eto'o megtalálta számítását az Anzsinál

A szlovák Spartak Trnavának vagy az osztrák Riednek valószínűleg jobban örülnének Székesfehérváron. Érdekesség egyébként, hogy a sorsolásnál hivatalosan nem létezik területi beosztás, azonban a gyakorlat azt mutatja, hogy valamiféle rendezési elv mégis létezik, hiszen például tavaly az első és a második selejtezőkörben is tízes csoportokra osztották az együtteseket a sorsolás előtt - ráadásul a második fordulóban érdekes módon mindegyik párviadalban a kiemelt gárda játszhatta otthon a visszavágót, pedig a kiírásban ez nem szerepel.

2009 előtt egyébként az UEFA területi alapon három csoportra osztotta a selejtezőben szereplő csapatokat, és akkor Magyarország a Közép-Kelet csoportba volt, együtt Örményországgal, Ausztriával, Azerbajdzsánnal, Fehéroroszországgal, Csehországgal, Franciaországgal, Grúziával, Németországgal, Kazahsztánnal, Liechtensteinnel, Moldovával, Lengyelországgal, Oroszországgal, Szlovákiával, Svájccal és Ukrajnával.

www.globalsoccerapp.com