Vágólapra másolva!
A magyar labdarúgó-válogatott az újonc Gyurcsó Ádám góljával 2-1-re győzött felkészülési mérkőzésen az Eb-résztvevő csehek otthonában.

A cseh nem tartozik a magyar válogatott leggyakoribb ellenfelei közé, az elmúlt harminchárom évben a mostanit megelőzően mindössze háromszor találkozott a két csapat, és ezek közül egy meccset nyertünk meg, a legelsőt.

A csehek egy hét múlva már az Eb-n játszanak az oroszok ellen, így Egervári Sándor csapata ellen tartották a főpróbát, és bár a középpályáa motorja, Tomas Rosicky már felépült sérüléséből, Michal Bílek kapitány nem akart kockáztatni.

A magyar focisták minden bizonnyal nem rajonganak a júniusi meccsekért, az idény után a legtöbben alig várják, hogy szabadságra mehessenek, emlékezhetünk, két éve milyen rosszul sült el, amikor a vébére készülő német és holland válogatott is átgázolt a csapatunkon.

A Szakály Péter személyében újoncot avató válogatott most ragyogóan kezdte a meccset, a hatodik percben Cech még a sorfalat állítgatta egy szabadrúgásnál, amikor Dzsudzsák szemfülesen kapura csavarta a labdát, a BL-győztes kapus pedig már nem tudott hárítani.

A csehek felpörögtek a sokkoló gól után, és a 15. percben Bogdán kapujába került a labda, de az asszisztens jelezte a bírónak, hogy Juhászt a beadásnál letaglózták középen, így Rezek csak másodpercekig örülhetett.

Forrás: AFP/Michal Cizek
Dzsudzsák jól meglepte a cseheket a gyorsan elvégzett szabadrúgással

Amilyen hasznos segítség volt ekkor a partjelző, annyira rosszul döntött a 24. percben, amikor Juhász és Baros birkózása a magyar védő szerelésével végződött, Probert bíró mégis büntetőt ítélt, miután kollégája hevesen integetett a zászlóval. Nem csak a jogtalan tizenegyes miatt bosszankodhattunk, hanem azért is, mert Kadlec lövésénél Bogdán eltalálta az irányt, de a hasa alatt becsúszott a labda.

Az első félidő hajrájában Juhászt hordágyon vitték le, az első diagnózis szerint beszakadt a bal vádlija, így biztosan nem játszhat hétfőn az írek ellen, és pár hét kihagyás vár rá. Az 1-1-gyel záruló első félidő után a csehek a másodikban sem szaggatták szét az istrángot, mentek ugyan előre, de nem mondhattuk, hogy állandó rettegésben tartották a magyar védőket.

Forrás: AFP/Michal Cizek
Minden a cseh drukker arcára van írva

Az Egervári-csapatnak így is a védekezés kötötte le az erejét, alig volt nálunk a labda, Szakály és Szalai szinte egyáltalán nem találkozott vele. Hátul Bogdán egyszer nagyot nyújtózva mutatott be bravúrt, majd lábbal védett, miközben a cseh kapitány az össze cserelehetőséget kihasználta, ami nem segítette csapata játékának folyamatosságát.

Már úgy nézett ki, békés döntetlennel ér véget a meccs, amikor a 89. percben Dzsudzsák pazar keresztlabdáját az újonc Gyurcsó levette, majd éles szögből a hosszúba lőtte, elrontva ezzel a csehek Eb-főpróbáját. A magyar válogatott meglepő győzelmével 1979 után győzte le újra a cseheket, akiknek sokat kell még javulniuk, ha nem akarnak gyorsan hazatérni az Eb-ről.