Vágólapra másolva!
A hatalmas nyomás is szerepet játszhatott abban, hogy Josep Guardiola úgy döntött, négy év után távozik a Barcelona kispadjáról. A katalán klub történetének legeredményesebb edzője maximalizmusával és elragadó stílusával ugyan könnyen megnyerte magának a játékosait, de közben felőrlődött a média és a nagy rivális Real Madrid által gerjesztett viharokban.

Amikor a Barcelona 1986 tavaszán tizenegyesekkel megnyerte a Göteborg elleni elődöntőt, és ezzel bejutott a Bajnokcsapatok Európa Kupája döntőjébe, egy 15 éves labszedő szaladt oda a mindent eldöntő tizenegyest értékesítő Victor Munozhoz, hogy elkérje a mezét.

Josep Guardiola volt az, aki a Barcelona akadémiájáról, a La Masiáról elindulva eljutott oda, hogy csapatkapitánya lett a Johan Cruyff irányította, Koeman, Romário, Szoticskov nevével fémjelzett álomcsapatnak, amely 1992-ben megnyerte a BEK-et, 1994-ben pedig favoritként várhatta a Milan elleni döntőt, amelyet meglepetésre 4-0-ra elveszített.

Guardiola játékosként is kedvencnek számított, a mostani Barcelona egyik eszének, a szintén a La Masián nevelkedő Andrés Iniestának fiatalkorában két poszter diszítette a falát, az egyiken a szépséges színésznő, Catherine Zeta-Jones volt látható, a másikon pedig Guardiola. Cesc Fabregas is nagy rajongója volt későbbi edzőjének, a mai napig nagy becsben tartja azt az aláírt mezt, amelyet még ifijátékosként kapott tőle.

A katalán öntudatot megtestesítő Guardiola játékosként egyszer egy Real elleni meccsen azt mondta a bírónak, egy egész nemzet érzelmei vezérlik a pályán, majd hozzátette, nem a spanyolra gondolt. Az elhivatottság edzőként is jellemző volt rá, egyik munkatársa az elragadó jelzővel illette, ő pedig bevallotta, hogy a meccsek előtt órákig félre szokott vonulni videózni és elemezni, amíg el nem jön a heuréka pillanat.

"Amikor megtudtam, hogy ő lesz az edzőnk, biztos voltam benne, hogy szárnyalni fogunk. Pep maximalista, ha eldöntené, hogy zenével foglalkozik, zseniális zenész lenne belőle, de ha azt választaná, hogy ezentúl a pszichológiával foglalkozik, akkor is a legjobb lenne. Megszállott, nagyon sok követelményt állít fel maga elé, és ez a fajta hozzáállása ragályos, mindenkire átragad. Mindent tökéletesnek akar látni, munkamániás és ezer fokon ég" - jellemezte edzőjét Xavi.

A Barca TV búcsúvideója:


Guardiola összesen tizenhárom trófeát nyert a Barcával - benne két BL-győzelemmel, három bajnoki és két klubvilágbajnoki címmel -, amivel a klub történetének legeredményesebb edzője lett. Idén a bajnokság és a BL már elúszott, de a Király-kupa még meglehet, amennyiben a Barca legyőzi a Bilbaót, akkor Guardiola elmondhatja magáról, tizennyolc sorozatban indult csapatával, és ebből tizennégyet megnyert.

"Azt hittem, José ennél jobban kedvel" - mondta viccesen Guardiola, amikor a nagy rivális Real Madrid edzője, José Mourinho azt mondta, a Barcelonának ötvenéves szerződést kéne kínálna Guardiolának. Az angol Guardian jegyzetírója, Sid Lowe szerint Guardiola pontosan tisztában volt vele, a bőrén érezte, mekkora nyomással jár a Barcelonánál dolgozni, és ehhez jött még a Reallal való rivalizálás, a sokszor a sajtó által gerjesztett ellentétek, Mourinho manipulatív megnyilvánulásai, amelyek csak növelték a feszültséget.

Forrás: AFP/Lluis Gene
Már nem élvezte annyira a munkát, mint korábban

Erre rárakódtak még az olyan nehézségek, mint a balhátvéd Eric Abidal májtumora és májátültetése, a másodedző Tita Vilanova műtétje, amelyek érzelmileg is megviselték az edzőt, akinek azt is fel kellett dolgoznia, hogy a Real ebben az idényben egyenletesebb teljesítményt nyújtva letaszította csapatát a spanyol trónról.

Lowe megemlíti, milyen sokatmondó jelenet volt a múlt heti Barca-Real előtti sajtótájékoztató, amelyen Guardiolától azt kérdezték, hogy emlékszik vissza az egymás elleni rangadókra, mire azt felelte, nincsenek jó emlékei róla. Pedig lett volna mit felhoznia, hiszen a Barca nyert 6-2-re és 5-0-ra is a Real ellen az irányításával, BL-elődöntőben és spanyol Szuperkupa-döntőben is sikerült felülmúlni Ronaldóékat, mgésem említette meg ezeket. A válasz azt mutatja, Guardiola már nem élvezte úgy a munkáját, úgyhogy nem kell csodálkozni azon, hogy a távozás mellett döntött.