Vágólapra másolva!
José Mourinho nyilatkozataiban rendszeresen nyomás alá helyezi a bírót, a Bayern elleni BL-elődöntő előtt ennek enyhébb változatát alkalmazta. Előre dicsérte a visszavágót dirigáló Kassai Viktort, ugyanakkor finoman emlékeztette rá, hogy a sárga lapokkal több játékosát is megfoszthatja a BL-döntőben való szerepléstől.

Hatnak az elmetrükkök a gyenge akaratú focibírókra

A bíró személye ezúttal kiemelten fontos a Real számára, hiszen négy focistája, Sergio Ramos, Xabi Alonso, Fabio Coentrao és Gonzalo Higuaín is egy sárga lapra van attól, hogy eltiltsák a döntőtől.

"Reméljük, hogy a játékvezető csak a valóban megérdemelt esetekben fog a sárga laphoz nyúlni, hiszen ezzel a focista BL-döntőbeli játékáról dönthet" - fogalmazott Mourinho. "De Kassai jó bíró, biztosak vagyunk benne, hogy a szabályok és a józan ész szerint vezeti majd a meccset."

Mourinho korábban nemegyszer helyezte nyomás alá a bírókat nyilatkozataival. A tavalyi Barcelona elleni BL-elődöntő előtt például lépten-nyomon azt hangsúlyozta, hogy zsinórban három El Clásicót fejeztek be emberhátrányban, és gúnyosan bejelentette, hogy az edzéseken külön gyakorolja a tíz emberrel való játékot.

A szerda esti madridi visszavágót a Real 2-1-es hátrányban kezdi a Bayern München ellen.