Vágólapra másolva!
Mario Balotelli barátnője, Raffaella Fico az angol Daily Star szerint azt mondta: ő és a Manchester City csatára már az esküvőjüket tervezgetik.

A 24 éves olasz modell felháborodott azokon a sajtóhíreken, hogy véget ért a kapcsolata a 21 éves támadóval, amiről azt követően írtak az angol lapok, hogy Balotelli megcsalta barátnőjét a Wayne Rooneyt is kipipáló luxusprostituálttal, Jenny Thompsonnal.

Fico, akit még a manchesteri időszakában Cristiano Ronaldo is eljegyzett, azt mondta: "Mit értenek azalatt, hogy a kapcsolatunk véget ért? Az esküvőnket tervezgetjük, amelyre hamarosan sor kerül" - fogalmazott a modell, aki a konkrét időpontról nem akart beszélni.

Balotelli jegyese hozzátette: már túltette magát párja félrelépésén. A modellt az olasz közvélemény a Big Brotherből ismerte meg, majd 2008 szeptemberében a Vatikán is ellene fordult, amikor közel egymillió euróért árverésre bocsátotta a szüzességét. A botrány kirobbanása után Fico bátyja azt mondta: lánytestvérének soha nem volt még barátja, és minden este imádkozik. A modellről ennek ellenére azt írták: részt vett Silvio Berlusconi egykori olasz miniszterelnök szexpartiján, ugyanúgy, ahogy Balotelli exbarátnője, a 30 éves Sara Tommasi is.

Fico 2009-ben került kapcsolatba Cristiano Ronaldóval, egy évre rá felmerült, hogy ő a portugál szélső gyerekének az anyja, később ezt a kérdést már nem firtatta a sajtó, amikor 2011-ben Ronaldo az orosz modell Irina Shaykkel mutatkozott.

http://www.youtube.com/v/EiYdMPjYWv8?version=3&hl=hu_HU


Az olasz támadó két nappal a félrelépése után, a Blackburn ellen lőtt gólját követően a meze alatti pólón vallott szerelmet barátnőjének a "Raffaella szeretlek" felirattal, de ez után is találkozott még egyszer a luxusprostituálttal, a nő 23. születésnapján, egy night clubban.

Balotelli ebben a szezonban több botrányt okozott, mint sok csapatnyi futballista egész karrierje során. Volt, hogy egy elegáns étteremben balhézott, máskor unalmában dartsnyilakkal dobált ifista focistákat, maffiózókkal mutatkozott, 11 ezer eurónyi parkolási bírságot halmozott fel, egy tűzijátékkal majdnem leégette a házát, váratlanul feltűnt egy manchesteri középiskola tanári szobájában, és a vécét kereste.

A Manchester City egyik híres szurkolója, az Oasis együttessel világhíressé vált rockzenész, Noel Gallagher szerint Balotellinek nem szabad változnia. "A sportágnak szüksége van az ilyen játékosokra, mert a legtöbb focista unalmas. Balotelli viszont maga a rock and roll. Mindannyiunkban van egy kis Mario, hiszen ki ne gondolkodott volna azon, hogy milyen lenne egy tűzijáték a házában, meglátogatni egy női börtönt, összetörni egy luxusautót, vagy csak és kizárólag készpénzzel fizetni? Balotelli ezt megteszi, így nekünk már nem kell."