Vágólapra másolva!
Antonio Di Natale, az Udinese csapatkapitánya megígérte: élete végéig támogatni fogják a hétvégén meghalt Piermario Morosini fogyatékkal élő testvérét. A focista a Pescara-Livorno mérkőzésen esett össze, az életét már nem tudták megmenteni.

A 25 éves Morosinit az Udinese adta kölcsön a Livornónak. A korábbi olasz U21-es válogatott játékos a Pescara elleni hétvégi másodosztályú bajnokin összeesett, majd hiába próbálták újjáéleszteni, a kórházba szállítás közben meghalt.

Morosini 15 éves korában vesztette el az édesanyját, nem sokkal később az édesapját is, a fogyatékos bátyja pedig öngyilkos lett.

"Tudjuk, milyen helyzetben van Morosini nővére. A csapat és a klub úgy döntőtt, mindenben segíteni fogja, amire nagyon rászorul. Fontos, hogy egész életében mellette álljunk" - nyilatkozta Di Natale.

"Amikor a tévében láttam a jelenetet, azonnal tudtam, hogy komoly a baj. Szörnyű pillanat volt. Kivételes srác volt, tele élettel, minden problémája ellenére bármikor a csapat rendelkezésére állt, ha szükség volt rá."

A hétvégi olasz mérkőzéseket mind elhalasztották, így a teljes Serie A-fordulót is.