Vágólapra másolva!
Szaúd-Arábiában több politikus is éles kritikát fogalmazott meg Frank Rijkaard labdarúgó szövetségi kapitánnyal szemben, aki szerintük aránytalanul sokat keres.

Az al-Ektiszadia című napilap szerint a - király és a kormány mellett működő - Tanácskozó Gyűlés több tagja is azt hangoztatja, hogy a holland szakember fizetését inkább a sportág utánpótlására kellene fordítani, mivel a nemzeti csapat vele sem lett eredményesebb, mint korábban volt.

A politikusok szerint Rijkaard eddigi ténykedése nem támasztja alá, hogy miért keres annyit, mint tíz miniszter összesen. A kapitányságot tavaly júniusban három évre 11 millió euróért elvállaló trénerrel a válogatott hat selejtezőjéből mindössze egyet tudott megnyerni, s ezzel kiesett a kvalifikációs sorozatból.