Vágólapra másolva!
A brazil kormány szerint a 2014-es labdarúgó-világbajnokság tizenkét stadionjában nincs csúszás az építkezésekben.

Nyolcszáz nappal a rajt előtt a kormány bejelentette, hogy öt stadion több mint 50, másik öt több mint 30, és két pálya - a Porto Alegre-i Beira-Rio és a natali Arena das Dunas - több mint 20 százalékban készült el eddig.

A mostani jelentés főleg a helyi szervezők adataira támaszkodik, és nincs összhangban a kormányzat munkáját ellenőrző független csoport által a múlt hónapban kiadottal, amely komoly lemaradásokat és túlköltekezést tárt fel.

Több helyszínen voltak leállások, ugyanis a hosszabb-rövid időre sztrájkba lépő munkások magasabb béreket, illetve jobb munkakörülményeket követeltek. A márciusi beszámoló alapján két stadion, a salvadori és a fortalezai munkálataival több mint 50 százalékban végeztek, ugyanakkor most az hangzott el, hogy például az utóbbi már 60 százalékban elkészült.

A döntőnek is otthont adó híres Maracana stadion renoválása 39 százalékban fejeződött be, míg a Sao Pauló-i Itaquera Arena - amelyben a nyitómeccs lesz - 30 százalékban kész.

A kormányzati jelentés szerint a legtöbb stadion ez év végére vagy a jövő évben elkészül.

A Maracanában és fortelezai Castelao stadionban már a 2013-as Konföderációs Kupán is mérkőzéseket rendeznek, akár csak a jelenleg 55 százalékos készültségben lévő Belo Horizonte-i Mineirao stadionban és az 54 százalékban kész brazíliavárosi Estadio Nacionalban.

Két másik város, Salvador és Recife arra vár, hogy megkapja a nemzetközi szövetség (FIFA) engedélyét a Konföderációs Kupára. Előbbiben az aréna 55, utóbbiban csak 32 százalékban készült el.

Jose Maria Marin, a szervezőbizottság elnöke sorra keresi fel a helyszíneket, hogy személyesen győződjön meg a beruházások készültségi fokáról.