Vágólapra másolva!
Meglehetősen kritikusan nyilatkozott nehezen kezelhető játékosáról, Mario Balotelliről Roberto Mancini, a Manchester City edzője. Mancini azt mondta, nem bízik a játékosban, majd dühöngött egy sort Sergio Agüero sérülése miatt, akinek egy spray-től lett hólyagos a lába.

Mancini nincs könnyű helyzetben, mivel Agüeróra sérülés miatt nem számíthat, Tévez pedig egyelőre nincs olyan fizikai állapotban, hogy kezdőként lehessen pályára küldeni.

Agüero sérülésére Mancini a buta jelzőt használta, argentin források úgy tudják, a támadó lábfeje felhólyagosodott, amikor a City orvosai egy spray-vel lefújták a fájós testrészét a Chelsea elleni bajnoki után.

Mancininek így csak két csatára maradt, Edin Dzeko, aki hat meccse nem rúgott gólt, valamint Mario Balotelli, aki zseniális dolgokra képes, de legalább ennyi gond van vele. "Nem bízom Balotelliben, ahogy senki más sem. Ő remek játékos, aki mindent meg tud csinálni a pályán, lehet, hogy az egyik héten két gólt szerez az Arsenal ellen, a másikon viszont begyűjt egy felesleges piros lapot. Eddig jól teljesített a szezonban és az utolsó nyolc meccsen még fontos lehet számunkra. De hogy bízzak benne? Soha" - nyilatkozta Mancini.

Balotelli legutolsó kihágása alkalmával a pár napos szabadsága alatt átruccant Milánóba, ahol az Inter új vezetőedzőjének bemutatásán keltett feltűnést megjelenésével. "Nem zárhatom be a házába napokra. Talán eljön az a pillanat, amikor ráébred, mit is kell csinálnia, ha kap két pihenőnapot, hiszen ez a munkája. Persze tudom, hogy fiatal még" - folytatta csatára kiosztását az edző.

Mancini dühöngött egy sort Agüero sérülése miatt is, úgy fogalmazott, képtelenség, hogy egy játékos így kerüljön partvonalon kívülre, majd hozzátette, csak a szezon végén fogja elárulni, hogy mi történt a csatárral, akkor még nem tudhatta, hogy az argentin sajtóhoz már kiszivárgott a hír. A MU-t hárompontos távolságból üldöző City szombat délután négy órától a Sunderlandet fogadja.