Vágólapra másolva!
Egy légitársaság ellen tiltakozott a keddi Everton-Manchester City meccset megakasztó néző, aki a hazaiak kapufájához bilincselte magát.

Joseph Foley a Telegraph internetes kiadása szerint nem nyerte el a közönség tetszését, általános fújolás közepette vezették le a pályáról. A rendezőknek öt percébe tellett, míg le tudták vágni a bilincset.

A 46 éves férfi profi tüntető hírében áll, akciójával az egyik légitársaság munkaerő-politikája ellen akart tiltakozni. A találkozó helyszínéről a rendőrségre került, tettéért a bíróság előtt kell felelnie február 17-én.

Az első félidőben keletkezett szünetettől a Telegraph szerint egyik csapat edzője sem esett kétségbe, és rögtönzött taktikai értekezletre használta fel. A meccset az Everton nyerte Gibbson második félidőben lőtt góljával.